A szocimotoros.hu oldal újabb találkozót szervezett, de a helyszín ezúttal határainkon túlra esett, Dunaszerdahely mellett Egyházgelle településen rendezte Pool.
Az előzetes információk szerint a helyi kemping baráti árakkal fogadott volna minden látogatót, azonban ez nem így volt.

Az előző túrák tapasztalataiból okulva, úgy döntöttünk, hogy egy nap szabadság feláldozásával időben, azaz kora délután elindulunk Szlovákia felé. Tike előzetesen közölte, hogy csak dél körül ér hozzánk, megvártuk, és indultunk is azonnal. A határátlépést Párkánynál terveztük, Esztergomban találkoztunk Attilával, és együtt gördültünk át a hídon, majd az első parkolóban az ETZ egy kis javításra szorult. A hiba elhárítása után Komárno felé vettük az irányt. Azért választottuk a mielőbbi határátlépést, hogy az olcsóbb szlovák benzinből tegyük meg az utat, illetve a fő közlekedési utak jobb állapotban vannak, mint a hazaiak. Komárno után az MZ úgy döntött, hogy nem megy tovább, és útszéli javítás kezdődött ismét. Szerencsére nagy katasztrófa nem volt, egyszerűen forralta az akkumulátort, és abból eltűnt a folyadék. Pótoltuk egy kis ásványvízzel, ekkor azonban megálltak mellettünk régi jó ismerősök két Jawaval, így már hat motorral folytattuk utunkat.

Egyházgellén (Holice) a fő út mellett terült el a kemping, de érkezésünkkor közölték, hogy ott nincs semmilyen rendezvény, menjünk a focipályára. Néhány telefon, a szervező elénk jött, és a focipálya (helyi stadion!) melletti füves helyen vertük fel sátrainkat. A kényszerhelyzetet Pool azzal magyarázta, hogy a kemping tulajdonosa kétszeresére emelte az árakat, és a külföldieknek még a motorért, meg a sátorért is külön kellett volna fizetni

A pálya üzemeltetője sokkal kevesebbel is beérte, így megoldódott a táborozás kérdése, a szállásért, a belépőkért, és a szombat esti paprikás krumpliért (parkolási díj is benne volt) fejenként 200 Sk volt a fizetség. Azt hiszem ez igen barátinak mondható! A szépséghibája a dolognak a mellékhelyiség és a zuhanyzó volt, de a „vészhelyzetre” való tekintettel, ezért senki nem emelt szót. A találkozón nagyon sok olyan motoros volt jelen, akik eddig csak a netről tájékozódtak, de most vették a bátorságot és eljöttek. Ezért elmondhatjuk, hogy a törzstagság egy részének távol maradása sem gátolta a szervezőt, hogy csúcsot döntsön, és az eddigi leglátogatottabb szocimotoros találkozóvá váljon. Távol álljon a gondolat mindenkitől, hogy egy más klub által szervezett találkozóhoz hasonlítsa ezeket az összejöveteleket, mert itt a létszám csak több mint 50 fő körül alakult, 40 feletti motor számmal. A péntek pici szépséghibája volt, hogy a falu fiatalsága hajnal 3-ig élvezte a ”zenés-táncos” estet.

Szombat reggel elindult a társaság a bősi vízierőművet megtekinteni. A parkolóban kellett ugyan fizetni, de egy minden részletre kiterjedő idegenvezetést is intézett nekünk Pool. Bejárhattuk a generátorok környékét, megnézhettük a tengely csapágyazásait, és lépcsőzhettünk fel-le az erőműben. Megtudtuk, hogy Szlovákia villamos energia felhasználásának 10 %-átadja az itt átfolyó víz. A Duna elterelése után a másik ágon kialakítottak egy vadvízi evezésre alkalmas pályát, a hozzá tartozó kiszolgáló egységekkel. Ide bárki bemehet, csak azt kell fizetni, ha valaki egyedül egy kajakban, vagy a munkatársaival gumicsónakban akar a sziklák között manőverezni. A lelátó mellett kialakított Büfében ettünk egy pár virslit (25 Sk) a távoli vacsora miatt. Igyekezni kellett az evéssel, mert a visszautat a duzzasztott Dunán, kompon akartuk megtenni, és a menetrend erre sarkalt minket. Az átkelő hajón furcsa érzés kerítette hatalmába az embert, amikor körül nézett és mindenütt motorok állnak, mindenki ül a gépén és nézi a víz közelségét és a közeledő partot, csendes beszélgetés közben. Ja, el ne felejtsem a komp ingyenes!

Délután a Duna egyik mellékágánál vertünk tanyát, itt lehetőség volt megmártózni, és a közeli, fából készült működő malmot megnézni. Egy kis heverészés, a folyóparti büfé készleteinek megcsapolása, beszélgetés az „élet nagy dolgairól”, így jellemezhető az a néhány óra, amit itt töltöttünk az odalátogatók nagy meglepetésére. Azért a mellékhelyiségek és az „éttermek” messze nem európai színvonalúak kiépítettség tekintetében, de árban versenyeznek itthoni „társaikkal”. Az út ezek után a helyi olcsó élelmiszereket árusító üzletlánc egyik egységéhez vezetett (arrafelé Hypernova a neve).

Bevásárlás az esti paprikás krumplihoz, és vissza a táborba. A társaság hölgy tagjai kamatoztatták főzési tapasztalatukat, míg a többiek ismerkedtek. Az időjárás kedvezett, mert mire az étel kész lett, az esőfelhők is gyűlni kezdtek, a szél is fújt, és Kálmánnal váltig állítottuk, hogy ez elkerül minket! Aztán nem így lett, és tesztelhettük a sátrak víztűrő képességét. Az olcsó sátornak sok a leve! -így tudnám összefoglalni a vihar utáni állapotokat. Persze sérültje is volt az égi áldásnak, de a résztvevők között „megbúvó” mentőorvos közbeavatkozása révén a fertőzés veszély elmúlt, az étel elfogyott, az eső elállt, és újra a szabad ég alatt folytatódott a társalgás. Az esti vihar elől az élelmesebbek, a lelátóra helyezték át sátrakat, illetve a hálózsákokat, de már nem esett többet. (Többen voltunk, akik tompítani tudtuk Czövi esőcsináló kisugárzásait.)

Lebontottuk a sátrakat, összepakoltunk, és a meleg ellenére késő délelőtt indultunk haza. Tervbe vettük, hogy a komáromi erődöt megnézzük még, hiszen a délután előttünk áll, és nem is vagyunk olyan távol Budapesttől. Az erődben sajnos alkudni kellett, mert a felnőtt belépő 900.- Ft-ot kóstált, a diák és a katona 500.-, míg a helyi lakosok 300.- Ft-ért nézhetik meg a várat. Sétáltunk a kazamatákban, a lőréseknél, de néhány óra alatt sem sikerült végigjárni az egész erődöt.

Hazafelé egyszer álltunk meg, kicsit pihenni, búcsúzni. Elrepült megint három nap, és mennyi mindenről nem beszéltünk még, a sok új látogató közül hányan érzik majd úgy: el kell mennem a következőre, mert jól éreztem magam!,- mert egy kicsit más, mint a megszokott találkozók.

2005. augusztus 15.
Buny