Januárban az ember szívesen mered ki az ablakon és fürkészi az eget, hátha felsejlik a szürkeségen át a napfény. Más ilyenkor nincs, a fényképalbum helyett a neten nézegetjük az elmúlt motoros idény alatt készült képeket. Utolsó nagyobb kiruccanásunk Kecelre vezetett, ahol a Pintér Művek területén fekvő kiállítást néztük meg.

A találkozót az M0-ás melletti parkolóban beszéltük meg 10 órára, hogy az idő is melegedjen egy kicsit. Innen az 51-es úton Solt felé nem túl nagy forgalomban haladtunk, annak ellenére, hogy az ország apraja és nagyja szüreti lázban égett ezen a hétvégén. Mikor kialakult a túra terve, abban egyet értettünk, hogy egy napos legyen és ne túl hosszú, mert esténként már a bőrruhán keresztül érezni lehetett a közelgő tél hűvös előszelét. A motoromra új gumi került hátra, ennek tesztelése és Furfarag első gumijának bekoptatása, és nem utolsó sorban Munyi első szélterelő plexijének felavatása és tesztelése is része volt a tervnek.

Egy kis pihenő, az első benyomások az új szerzeményekről, majd az 53-ason Kiskőrős érintésével jutottunk el Kecelre. A táblák útba igazítanak, de mi azokat nem figyeltük, ezért kénytelenek voltunk kérdezősködni, a dél környékén még nyitva tartó boltban készségesen adtak felvilágosítást a helyes irányról. A park bejáratánál egy kis házba irányítottak minket, ahol pénztár, és az emeleten makettek sora látható. Az MSZMP Párttitkárnak készítettől az I. Világháborús cirkálóig kicsiben és nagyban, terepasztalon harc közben, és vitrinben a hadi ipar sok terméke látható. Nagy területen fekszik az MN (Magyar Néphadsereg) egykori hadseregének szolgálatában állt eszközök armadája. Sok jármű található, a radarkocsitól a lánctalpasokig. Végignézni idő kell, mert a legtöbb kiállított tárgy nyitva van, benne a használt eszközök, ami bepillantást enged az egykori Magyar Néphadsereg sorállományának hétköznapjaiba.

A kézzel fogható technika egy nagy előnye a kiállításnak, a lánctalpasok irányítására szolgáló karok rángathatók, a repülőgép hajtóművek szétszedett és összeszerelt állapotban is láthatók. A repülők teljes fegyverzettel fel vannak szerelve(azért robbanótöltetet senki ne keressen rajtuk), így demonstrálják a hideg háború időszakát. Sajnos nem mindenhol van tábla, hogy tudjuk, mire is használták valójában eredetileg ezeket a gépeket, de a fantázia és a különböző helyeken letöltött katona idő, vagy felkészültség sokat segített kitalálni a dolgokat.

Itt ébredtünk rá, hogy milyen nagy segítség lett volna, ha igénybe vesszük a tárlatvezetést. Katonai dolgokban nem túl járatosoknak ajánlom, nekünk ott volt Kgandras, aki a repülők, illetve helikopterek terén segített, illetve Furfarag, aki elmesélte, milyen jó is, ha lerohad az UAZ, és húzni kell az aknavetőt. Ajánlom figyelmébe a motorépítőknek a magyar”dűne verdát”, melynek motorja a Kishajó és Gépgyár boxer motorjával készült. és csőből hegesztették a vázat, a szoc reláció révén Lada kormány volt beszerelve, mindezt Budapesten a XIX. kerületben rakták össze.

Aki nem látott még vízágyút, annak itt szerencséje lesz találkozni vele, ugyan „tömegoszlatás” nem volt, mert nem sokan voltak a területen, de megéri megnézni és rászánni az időt, hogy az ember átélje a sorkatonaság „szépségeit”. A lányok a gyepen terültek el, hiszen az ágyúk megtekintése számukra már nem volt olyan érdekes, mint a többi. A bejárat melletti AN gép, valamikor Kádár János kormányzati gépe volt, de a keceli reptér oldalában állva a belső tér erősen megfogyatkozott, így nem látható belülről az egykori pártvezető repülőjének fényűzése.

A park előtt fényképezkedtünk egy kicsit, így emelve a „szocreál” érzést. A kora délután meghozta az első szüreti járművet is, a közeli szőlőkben ekkor értek véget a munkálatok. Mi motorra ültünk és haza indultunk, hogy a hűvös esti szél ne fújja át a dzsekinket. Dunapatajon a főút mellett találtunk egy éttermet, ahol szívélyesen fogadtak, és kora délutáni ebédünket elfogyasztottuk. Motorra szálltunk és újra útnak indultunk. Szerencsére az új kialakítású 51-es útszakasz jó minőségű és gyors haladást tett lehetővé.

Egy baleset miatt még állnunk is kellett egy kicsit, de átlag 100-110-es tempóval este nyolc körül megérkeztünk Budapestre. A túra megérte, még akkor is, ha szőlőt nem is láttunk, szüretelni nem is szüreteltünk, de az ország egyik látogatásra érdemes múzeumában tettünk látogatást. Arra gondoltunk, hogy később a környékre szervezett találkozó egyik állomása is lehetne a tárlat, ha addig valaki nem bírná, akkor nyugodtan keljen útra, egy motorozást megér.


Budapest, 2005. január 2.
Szöveg: Buny
Kép: Furfarag