Az egész Július 17.-én kezdődött. Sőt, még előbb. A lényeg, hogy az említett napon két motoros szempontból fontos esemény zajlott két egymás melletti településen. Az egyik a már csütörtökön kezdődő „Nagy Bumm” fedőnevet viselő motorostalálkozó volt Kunhegyesen, a másik a Szombat délután rajtoló „24 órás veterán megbízhatósági verseny” Kunmadarason. Én a 2. rendezvényre helyezem most a hangsúlyt.

Az oldalunk egyik nagy szerelője, fedőnevén Bambi (Nem is! Nincs is másik neve! -szerk.) már régóta készült erre a nem egyszerű versenyre. Egyik közös szerelésünk alkalmával (pontosabban ő szerelt, én néztem) volt alkalmam megcsodálni a versenyvasat és egyéb tartozékait, ekkor megígértem neki, és magamnak is, hogy ott kell lennem.

Eljött július 16.-a. A haverokkal elindultunk Kunhegyesre, később itt csatlakozott hozzánk Tike, és élete párja. Este a koncerteken és a medencékben ellazultunk és megbeszéltük, hogy másnap ebéd után indulunk át a versenyre. Az ebéd csúszott, ezért ez késve sikerült. Az időjárás miatt többen húzták a szájukat, mert féltek egy kis esőtől. De a tömeg (én + Tike + Judit) nyomására végül 6-an indultunk el. Előbb 4-en, később a maradék nép. (mind a 2 fő).

Már a találkozó kijáratánál rossz irányba fordultam el, és a csordaszellemnek hála, a többiek követtek. A faluban szerzett információk megemésztése után már a helyes irányba mentünk. Nem sokkal Kunhegyes elhagyása után bemotoroztunk egy esőfelhő alá, minek következtében haladós tempónál áztunk, ha tötyörögtünk, akkor nem. Mint később kiderült, a felhő is Kunmadarasra ment, eláztatva a környéket. Beértünk a városba,Ekkor Sanyi cimborámon előtört a kocsmaláz, tehát meg kellett állnunk egy sörre. A vendégektől megtudtuk, hogy a katonai reptér felé merre kell menni, megérteni is sikerült, de ez nem volt elég. A kapunál a kapus fickó integetett, hogy menjünk, mi meg mentünk. Csak egyszer elfogyott az út. Hátra arc, irány vissza, 1. bekötőútnál jobbra, motoroztunk a hangárok között, de motort sem láttunk, nemhogy versenyt. Találkoztunk mezőgazdasági gépvezetőkkel (traktorosok), ők mutatták, hogy merre szoktak lenni a versenyek. Sikeresen meg is találtuk a gyorsulási versenyek helyszínét, ami most kihalt volt. Ötlet: Irány hátra a krosszpálya felé, vasak sehol. Visszafelé megreguláztam az MZ-t, 2 személlyel gyorsultam egyet a gyorsasági versenyek helyszínén, és 1. lettem. Kár, hogy kis létszámú volt a mezőny (1 motor). A pálya végén felálltam a motorra (mármint a lábtartóra :), és nyugtáztam, hogy a reptér nagyobb, mint egy közepes falu. Éééééss igen… Távolban motorok. Irány belőve, tűz. Elértünk a pálya szélére, edzés folyt. Következő cél a depók meglátogatása volt, ami újabb problémákat szült, mivel a pályát lezárták. De, egy blokköblítős pocsolya mögött egy szervízutat találtunk, ami pont oda vezetett.

A box-ok félkörívesen helyezkedtek el (az időben érkezőké), a félkör másik felén a pálya. Megláttuk Bambit, üdvözöltük, de nem igen foglalkozott velünk, a verseny szellemében égett, azon kívül nem sok minden érdekelhette. Következő „kuncsaft” Zsandatara volt. Ő lazább volt, mutogatta a gépeket, jó kedve volt. Egy igazi versenyző. Közöztünk a boxoknál, figyeltük a technikát, pl. a „sógorok” Bulltaco-jának a hengerfejét. 1 henger, 3 gyertya. A tömegből előkerült Vaughan, intett, hogy siessünk, mert kezdődik a rajt. Érdekes volt, hogy a köröket egy elektronikus kütyü számolta, mint utólag megtudtam, többekközt azért, mert korábban voltak elszámolások a köröket illetően. A rajt megtörtént, nem sokkal később már egy esést is láthattam.Az egyik német versenyző bukfencezett egyet a boxutca bevezetőjében. Szép volt, még jó, hogy nem én voltam a pilóta.

A verseny zajlott, a sör (szigorúan alkoholmentes) fogyott a büfének kinevezett helységben (egy irányítótorony szobácskájában). Egyes versenyzők érdekes technikával haladtak a cél felé. Pl. volt, aki a célegyenesben felhasalt az ülésre, úgy húzott el az egyenes szakaszon…

Mi nem sokkal a rajt után visszavonultunk a cuccainkhoz Kunhegyesre.
Malőrök előfordultak minden részről. Voltak problémák egyes motorokon a világítással, éjszaka a számláló is felmondta a szolgálatot (lehetett szerelni), de a verseny zajlott.

Másnap visszanéztünk, szereztünk egy kis rutint, tehát nem tévedtünk el. Már voltak csörgedező motorok, valaki a fél kipufogórendszerétől is megszabadult, sok csapat helyezése is biztossá kezdett válni, Bambi is oldódott egy kicsit. Nézelődtem egyet, láttam sok szétbontott alkatrészmotort, valaki bütykölt… Érdekes egy versenyen ilyet látni. Sajnos nem maradtunk sokáig, mert a többiek siettek haza, tehát nem tudtuk megvárni a verseny végét. Végül bedobtunk még egy sört, kimentünk egy kanyarhoz, fényképezgettem, néztük, hogy ezeket az öregebb vasakat is úgy motorozzák, mint a mai, 22 db ’R’ betűvel ellátott, fél éves társaikat, döntögetnek, ide teszik, oda teszik… majd a búcsúzkodás következett...

Összességében jó verseny volt külső szemlélőként, jó volt látni az erőtől duzzadó öreg vasakat, amint harcolnak egymással.

Egy biztos: Jövőre nézőként én biztos, hogy ott leszek!

Gexxx
2004. november 19.

A képekért köszönet Bambinak és csapatának!