Krisztián barátommal elhatároztuk még a télen, hogy idén megnézzük magunknak a híres motoros találkozót ha az idő meg a zsebünk is úgy akarja. Augusztus közeledtével rendbetettük a motorokat -két ETZ 250-est- és augusztus 12.-én útnak indultunk. Mivel kikötöttem hogy nincs kedvem rohanni, ezért Aradról dél tájban indultunk a forgalmas Maros völgyén Déva irányába.


Ez nem éppen egy nyugis útvonal, mivel a nemzetközi forgalom nagy része itt halad. Van mit kapkodni a fejedet, főképp a kamionok miatt. Elég jó tempóban értük el Dévát, ami 160 kilométerre van Aradtól. Ettünk egy szendvicset, azután folytattuk az utat Szeben felé. Megegyeztünk, hogy egy Szeben előtt lévő fürdőhelyen töltjük az éjszakát, ahol sóbányák voltak valamikor, és most sós vízzel telt tavak vannak. Kaptunk is helyet egy kempingben. Úszkáltunk egyet a sós vízben, ettünk egy kiadósat, majd egy pár sör és alvás. Másnap frissen tűztünk tovább. Átvergődtünk Szeben csúcsforgalmán, azután letértünk a főútról Agnita irányában Segesvár felé, ami nagyon bölcs döntés volt, mivel jó minőségű úton kevés forgalommal kellemes 100 kilométerünk volt. Segesváron vissza a csúcsforgalomba, (hála istennek csak egy darabig) aztán letértünk Székelykeresztúr felé.

Udvarhely előtt egy faluval defekt pont a falu közepén. Puff neki, erre nem vágytam, arra meg még inkább nem, hogy a fél falu nézzen, ahogy szerelem a gumit. Miután megcsináltuk a defektet, és jó koszosak lettünk, indultunk is tovább, (Krisztián barátom tiltakozása ellenére) aztán már ott is voltunk a városban, kenyérvásárlás, és indultunk is Zetelakara, a kempingbe helyet biztosítani magunk és a sátrunk számára. Ez igen jó döntés volt, mert egy fél órával később már nem lett volna hol válogatni! Aztán következett két nap, amit gyenge idegzetűeknek nem ajánlok. Sörivás, rockkoncertek, tűzijáték, irdatlan hangzavar, szóval aki pihenni akar, az ne oda menjen :)) Szívet melengető, hogy sok ETZ volt jelen. Az egybegyűltek fele Magyarországról és a környékről érkezett. Ami azt jelenti, hogy majdnem mindenki magyar volt. A fellépő zenekarok közt volt a TRB, Nemcsak Berry ,Quo vadis, és egy csapnivaló Román együttes.

Vasárnap dél felé kezdtek kijózanodni a fiúk, és kezdtek elhúzni hazafelé. Kivéve minket, meg egy magyarországi társaságot Nyíregyháza környékéről, akik döntő többségben oldalkocsis Uralokkal voltak, és jól bejárták a környéket. Mivel csak másnap indultak haza, este raktunk egy jó kis tábortüzet és elbeszélgettünk, ahogy illik, mivel már nem volt semmi zavaró tényező:)) Éjféltájban elhúzódtunk aludni, mivel másnap indult mindenki útjára.

Reggel, mivel szép idő lett, és nem volt sehol felhő az egén, csomagoltunk és elindultunk a Fogarasok irányába. Udvarhelyen olcsón megebédeltünk egy jó kis vendéglőben. Jungelnek hívják az ottaniak, első osztályú a kiszolgálás!! Délután fél 5 tájban nekivágtunk az útnak: Segesvár, Agnita, ahol letértünk Voila felé, ami már a főúton van. Újabb nyugis és élvezetes 100-egynéhány kilométer után meg is érkeztünk a Fogarasok lábához, és elkezdtük a kapaszkodást felfelé. Mivel már elég későre járt úgy döntöttünk megalszunk a Balea-cascada nevű hotel háta mögötti területen, ahol találkoztunk egy brassói bácsival, aki egymagában szintén ott sátrazott le. Tüzet raktunk, és éjfélig meséltünk. A bácsi sokat járta Románia hegyeit gyalogosan, így hát volt téma is bőven.

Másnap reggel indultunk tovább, átkeltünk a hágón, és leereszkedtünk Curtea de Arges irányába. Megnéztük a Vidraru tavat, a duzzasztógátat, és tűztünk is tovább Ramnicu Vilcean felé. Néztük az utat, és lekeveredtünk Oltenia szívébe, a Dragasani nevű helységbe. Mire rájöttünk, már nem volt mit tenni, csak húzni a gázt, hogy estére elérjük a Zsil völgyet, ahogy tervbe volt véve. Ez folyamatos 80-90-es tempóval sikerült is szerencsére. Ott mindenki húzza neki, mert sok kilométeren keresztül faluból faluba visz az út. Rendőrt szerencsére nem láttunk szinte az egész úton. Este lett, mire elértük a völgyet, és megálltunk a Lainici nevű kemping maradványainál, ahol még van 5 faházikó a 30-ból, amennyi valamikor volt. De 5 eurót megért, hogy nem kellett kicsomagolni a sátrat. Szerencsére a vendéglő működik, és nem is drága, így hát a kaja is el volt intézve. Utána egy kis sör és pihenés. Másnap reggeli szintén a vendéglőben. Aztán csomagolás és irány Vajdahunyad Petrozsenyen, az egykori bányavidéken keresztül. Hunyadon megnéztük a híres várat (már ami maradt belőle).

Aztán átmentünk a Cincis nevű víztárolóhoz, ami nincs messze, és a környék kedvenc nyaralóhelye, amit bizonyít az is, hogy rendesen elszaporodtak a villák, amiket a pénzes emberkék építenek maguk és kis családjuk számára. Szerencsére hétköznap lévén maradt még hely egy vízparti kempingben 30 forintnak megfelelő lejért :)) Letáborozhattunk, aztán fürdés, mivel még jó meleg volt. Majd kaja, és később sikerült venni két-két üveg sört és egy üveg mentalikőrt, amit nagyon jó hangulatban fogyasztottunk el. Nem kellett altató, hogy elaludjunk!

Reggel pakolás, és irány Déva, ahol a már ismert helyen ettünk ismét kebabot, majd elindultunk kideríteni, hogy hol lehet feljutni a Dévai várba. Mivel még nem láttam csak lentről, némi kolbászolás után sikerült csak megtalálni az utat. Fel is másztunk egész a várig motorral -a sétálók nagy örömére-, akik, nem tudni miért, rendesen a falakhoz tapadtak :) Mikor már láttunk eleget, lejöttünk, és folytattuk utunkat most már hazafelé, de nem a Maros völgyén, hanem letértünk Brad felé, ami szép út és nem annyira forgalmas. Azután szép nyugodtan gurultunk hazafelé, azon gondolkodva, milyen jól sikerült ez a körülbelül 1500 kilométeres túra, és, hogy a motorok is milyen jól teljesítettek. Hát, hogy is mondjam, hazafelé mintha még a motorok se húztak volna olyan jól, de sajnos muszáj volt! Mindent összevetve csodálatos volt! Már gondolkozunk rajta, hogy jövőre meg kéne ismételni más útvonallal és motoros találkozó nélkül. Amúgy az egész nem került többe, mint 100 euró!

Na sziasztok!

Tóth Sándor - Arad