A múltkor ott hagytam abba, hogy hazaértünk, és nem volt időnk a túra teljes vonalát bejárni, egyéb hétköznapi dolgok miatt. Akkor következzen a történet második felvonása, mely cseppet sem lesz unalmasabb, mint az első volt.

A telefonos egyeztetés megkezdődött csütörtökön, mivel Czövi betöltötte 35. életévét, hagytuk családja népes körében eltölteni az ünnepet, így a szombati nap szóba sem jöhetett. Vasárnap reggel 9 és 10 óra között beszéltük meg találkozónkat, és rutinból, nehogy elkéssek bárhonnan is, ezért otthon vártam Attilát és Czövit.

Az előző este EUfórikus hangulatát hátrahagyva riadtam, de szerencsére nem aludtam el. Bár tervbe vettem egy reggeli tankolást, de az már nem fért bele. Az útvonalat nagyjából elmagyaráztam, és vártam az érkezéseket. Az első telefon 9 óra után nem sokkal érkezett és Attila az alábbiakat mondta: Nem tudom hol vagyok, egy Shell kútnál állok, tönkre áztam, és a mellettünk lévő épületre az van kiírva, hogy Árkád. Próbáltam magyarázni merre jöjjön tovább, de elvesztette a fonalat, és nem maradt más hátra motorra ültem és elé mentem. Amikor állok az egyik lámpánál csörög a telefon, Czövi neve a kijelzőn, ezt most nem, és már utasítottam is el.

Attila békésen kávézott a benzinkútnál, felöltözött, és haladtunk felénk. Menet közben megálltam tankolni, Attila kérdezte, hogy mért nem a Shell kútnál tettem, mire közöltem vele, hogy a Castrol 9 Ft-tal mindig olcsóbb. Számára azonban ekkor már késő volt, már tankolt. Felhívtam Czövit, aki az utcánkban andalgott motorral fel és alá, mert nem tudta a házszámot. Megkapta a hőn áhított információt és a kapuban anyám azzal fogadta, hogy :Te vagy az Attila? Válasz: Nem, én Csaba vagyok.- azért jelszónak ez is megtette, mert beengedték.


Egy kis pihenőt kellett tartanunk, mert Attila úgy elázott menet közben, hogy a bőrnadrágja soha nem látott lágysággal reagált minden mozdulatára, és a csizmájában is kisebb horgásztavat érzett, bár törpeharcsák jelenlétét megerősíteni nem tudta.

A következő pillanatban Attila ott állt konyhánk közepén az EU csatlakozásunk másnapján talpig magyar reklámban. A boxer alsója a "Pöttyös, az igazi!" túrórudit hirdette, míg a tőlünk kölcsön kapott frottír papucson az OTP Direkt felirat volt olvasható. Mi így indultunk az uniós túrának. A hajszárító, és Munyi munkájának eredményeként a csizma is kiszáradt, és zoknit is kapott másikat Attila, tehát ment készek voltunk. 11 óra után a 2-es úton haladtunk, Bánk, Romhány útvonalon. Itt arra gondoltunk Attilával, hogy kineveljük a jövő túravezetőjét és előre engedtük Czövit. Nézte a térképet, és közölte, hogy tudja merre kell menni, ez az út pont odavisz minket. (Hiába a katonai kiképzés, meg a térkép olvasási gyakorlatok!) Amikor elhagytuk Becskét, Nográdkövesdet, és beértünk Galgagutára, máreléggé esett az eső. Menedéket leltünk egy buszmegálló várójában, és a térképet nézve kiderült, hogy ez az út pont nem odavisz, ahová készülünk. Az eső alább hagyott, hát elindultunk újra, Bercel felé, mert arra kell menni, legalábbis ezt mondta Czövi. Ekkor kezembe vettem az irányítást és elmentünk a falu végéig egy eléggé lepukkant úton, ahol utcai gépeinkkel a szemerkélő esőre való tekintettel nem mertük megkockáztatni a továbbiakat. Vissza a főútra, és vissza Magyarnándorhoz, ahol Attila ment elől, és már tért is le jobbra Cserháthaláp felé, de itt újra balra fordultunk, és Mohorán a Balassagyarmat felé vezető úton ébredtünk fel, hogy nem jó az irány. Újra megfordulás, és gyerünk! A Cserhátsurány-Herncsény- Cserhátszentiván- Alsótold útvonalat nagyon szépnek találtuk, volt ahol négy hajtűkanyar vezet fel a hegyre, de az útviszonyok miatt a tanksapkáig döntögető vezetési stílus helyett az óvatos szlalom gyakorlatot részesítettük előnyben. Mégsem enduro versenyre készülünk! Elértük végre délután 2 óra körül az első állomást, Hollókőt. Czövi ismét éhes volt, az eső is kezdett esni, tehát a Büfé napernyői alatt fogyasztottuk el, a vártól nem messze az ebédet. Vártunk egy kicsit hátha oszlanak a felhők és szárazon mehetünk tovább. A felhők tovább álltak, de azért olyan messzire nem mentek, hogy a Szécsénybe bevezető úton ne kezdjen megint szakadni. Eddigre a felhőzónát kellemesen körbe motoroztuk, és a széléből mindig kaptunk egy kis ízelítőt. A táblák iránymutatását követve behajtottunk egy MOL töltőállomásra, ahol Attila újra tankolt, Czövi is megitatta a jószágát, és eldöntöttük, hogy a felhők vonulási irányából következtetve nem sok van hátra, hogy az esőzóna elhagyjon minket. Ezért a kútnál maradtunk és metális őrületünket éltük ki, mert Guns and Roses szólt, és kávét is lehetett kapni. Beszélgettünk munkáról, zenéről, és arról, hogy a túra tervet némiképp át kell dolgozni, mert az előre meghirdetett útvonal a bejárás szerint nem alkalmas nagyobb létszámú motoros társaság fogadására. Ipolytarnóc az eső miatt most kimaradt, de optimista világnézetünk szerint az arra vezető úton már csak nem fogunk eltévedni!

Az eső után Balassagyarmat következett, már nem áztunk, - azért Attila minden megállásnál pontosan meghatározta a csizmájába folyó víz áramlási útvonalát, és Nagyorosziban újra érezte a talpán a vízhűtést, ami nyáron valószínűleg jobban esne az embernek.


Már fél 7 volt, mikor órámra pillantottam, és úgy határoztunk, hagy elindulunk haza. Az útirány másik részét már előző héten megtettük, már csak a finomítás van hátra.

Az általam kreált idom jól vizsgázott, de erről részletesen majd az erről szóló cikkben írok. Vácnál búcsút vettünk egymástól, és a 2-es úton haza indultam, Attila és Czövi a kompot választotta.
Most mellékelek néhány képet a cikkhez, persze ezeket sem mi készítettük, mert fényképező megint nem volt nálunk, de amúgy is csak tönkre ment volna az esőben.

2004. május 3.

Buny