SzocimotoroSOKK -

Senj, Plitvice, Trogir, Krka
(HyGy, Kacc - 2003-11-21)

Több mint 1800km 5 motorral (4 szoci+egy 2 ütemű RD, hogy a kék füst meglegyen) 12 nap alatt. Első cél Senj volt, mint legközelebbi hely a tengerhez. Itt kicsit körejártuk a környéket, voltunk a Plitvicei nemzeti parkban. Innen irány Trogir, ahol a sátort lakókocsira cseréltük a leányok legnagyobb örömére. Jártunk szénné égett faluban, ami elég nyomasztó és félelmetes volt.

Már régóta tervezgettük ezt a nyaralást és végre eljött az indulás előtti este. Gábor kb. 200km-ről indult volna ezért úgy beszéltük meg, hogy kedd este lejön hozzánk és itt alszik.

Kicsit később értem haza a tervezettnél az elhúzódó munka miatt, utas biztosítást pár perccel a biztosító zárása előtt bírtam kötni valamivel drágábban mint ahogy akartuk de legalább megvolt. Aztán rohantam haza pakolni meg cuccot motorra kötözni. Kati már elég jól összepakolt, így elkezdtünk berakodni a táskákba. Ekkor derült ki, hogy nincs meg a nemzetközi biztosítást igazoló lap a motorhoz. Aznap szerezni már nem lehetett, mert késő este volt, és másnap sem, mert akkor meg ünnep volt, így gyors döntés született, megyünk anélkül. Gyorsan elmentem még kunát váltani a Tescoba, és keverék olajat venni a motorhoz, hogy azt ne kelljen kint. Aztán vissza haza pakolni.

Pakolás közben hívott fel Gábor, hogy Orfűnél kicsit kiegyenesített egy kanyart, de nagyobb baja nem történt csak egy csomag szakadt le meg index tört le meg pár apróság, de nem tudott tovább jönni főleg, hogy kb. 100km-rel azelőtt a kuplungbovdenje is elszakadt. Így a pakolást felfüggesztve motorra ültem és lementem érte. Felkötöztük a cuccokat a Jawara. Aztán irány vissza Pécs. Itt felhívtuk a többieket, hogy a másnap reggeli indulás nem fog összejönni, később jöjjenek.

Az indulás reggelét RD tuningolással kezdtük, csináltunk rá indexet, új kuplungbovdent, vissza pop szegecseltük az oldaltáskát. PeetAir-ék aránylag korán érkeztek és beálltak segíteni. Végül 10 körül megjöttek Ákosék is. Befejeztük a pakolást és kb. 12 órakor Barcs felé indultunk 8-an 5 motorral (1 Jawa 350, 1 Yamaha RD, és 3 ETZ 250). Menet közben egyik benzinkúton kértünk egy H betűt. A határig eseménytelenül jutottunk le, miközben figyeltük ahogy szalad velünk a táj, csak motoroztunk.

A határon sem volt semmi különös, a magyarok megnézték mindenki útlevelét meg a motorok rendszámát, a horvátok csak az útlevelet. A horvát határon a parkolóban megebédeltünk, Gábor pénzt váltott és felfedezte az éles kontrasztot a pénztáros csaj arcszerkezete és teste között (1:0 a test javára) Aztán még mindenki haza telefonált magyar térerővel, én beállítottam a zenét a motoron. Külön öröm volt, hogy idén egyik motort sem kellett áttolni a határon.

Ismét nyeregbe pattantunk és a megbeszéltek szerint Senj felé vettük az irányt. Időnként megálltunk tankolni, néha pihenni, térképet nézni. Néha picit eltévedtünk. Aztán egyszer csak a Jawa elkezdett rángatni, ezért a semmi közepén félre álltunk, itt kiderült, hogy valahogy elzáródott a benzincsap, miután megnyitottam a motor elindult. Ákos és Móniék mentek elöl így ők elhúztak. Miután mi úgy is megálltunk szerelni, gondoltuk picit pihenünk. Neki álltunk dumálni panaszkodtunk kinek mennyire fáj a feneke. PeetAir próbálgatta Gábor motorját majd leszállt róla. Az RD-ről tudni kell, hogy ha függőlegesbe állítod, akkor automatán felcsukódik az oldalsó stander, na ezt PeetAir ekkor még nem tudta. Mi csak azt láttuk, hogy dől az RD, a Peti leugrik róla, az RD rádől a Jawara, a Jawaból ömlik a benzin. Hirtelen nem tudtuk melyik motort állítsuk fel, aztán a Jawa mellett döntöttem, mert abból ömlött a benzin azért az RD-t is felállítottuk bár belőle nem folyt semmi hála a nyugati gyártástechnológiának. Most következett a károk szemrevételezése. Körülbelül ekkor érhettek vissza az Ákosék. Gábornak kifolyt a mosogatószer a táskájába. Nekünk eltört és szétesett a csomagtartónk, így mindent lepakoltunk a Jawaról, megreparáltuk egy darab dróttal, és visszakötöttük a cuccokat. Máig sem értem, miért, de PeetAir-t életben hagytuk, sőt még testi fenyítést sem alkalmaztunk. (Bár végig a túrán sőt még sokszor azóta is lelki fenyítést próbálunk alkalmazni.) Ezután a fáradságtól felgyülemlett indulatok miatt, aránylag heves vitát folytattunk arról, hogy ott a semmi közepén vad kempingezzünk egyet, vagy pedig lenyomjuk a hátra lévő kb. 150-km-t Senjig. Végül úgy döntöttünk megyünk. Közben teljesen sötét lett. Nagy sziklák között völgyekben és nagy hegyeken mentünk ami elég meredek lehetett mert küzdöttek a motorok rendesen.

Egyszer csak beértünk Senjbe, ahol megálltunk egy parkoló szerűségben. Ekkor olyan éjjel kettő óra körül lehetett. Rögtön velünk szemben egy kempinget is láttunk, bementünk körülnézni, és érdeklődni az árak felől. De nem volt megfelelő, mert csak lakókocsik voltak, és a part se volt szép. Aztán a közeli benzinkútnál tankoltunk, és megkérdeztük, hogy merre van valami jó kemping. Azt mondták, hogy pár km-re onnan van egy Raca nevű, az jó. Így tovább indultunk megkeresni. Félelmetes volt, ahogy a tenger mellett a nagy szél döntögette a motorokat, balról nagy sziklák, jobbról pedig a tenger egy nagy sötét szakadék alján mindenféle korlát nélkül, paráztam is rendesen. Aztán láttunk egy kiírást, hogy Ujca kemping balra. Gondoltuk bemegyünk, mert olvastam interneten egy leírást amiben magyar búvárok dicsérték ezt a helyet. Egy meredek kavicsokkal teli szűk köves út vezetett le egy parkolóig. Itt letettük a motorokat és bementünk, hogy megkérdezzük az árakat és, hogy van-e hely. De nem volt recepció és a teljes kemping kihalt volt. Egy darabig mászkáltunk, tanakodtunk, de úgy döntöttünk, hogy azért csak nem pakolunk le kérdezés nélkül. Így elindultunk ki a kempingből, ami nem is volt egyszerű a sok csomaggal a kavicsos lejtőn felfelé, ezért a leányoknak gyalog kellett felmenni az emelkedő tetejére. A következő megálló a Raca kemping volt. Ez lényegesen nagyobbnak tűnt az előzőnél. Itt volt recepciós, beszélt angolul és az árak is elég jók voltak. Kérdeztük, hogy hány órától kezdődik a következő díjszámítási nap, azt mondta reggel 6-tól. Gondolkodtunk, hogy várjunk e még 3 órát, de annyit motoroztunk, meg már nagyon késő is volt, fáradtak voltunk rendesen, ezért bejelentkeztünk. Mire felállítottuk a sátrakat és kipakoltunk közel reggel 6 óra volt. Innen többre nem emlékszem, mert rekord idő alatt elaludtunk.

Másnap, mikor felébredtünk a fél kemping készülődött. Az árnyékvető lakókocsik is, amik közé nagy előrelátással a sátrakat felállítottuk, pakoltak. Felmerült bennünk a gondolat, hogy esetleg valami baj van. Ezt erősítette a kemping közelében lévő erdőből felszálló egyre sűrűbb füst is. Ezért megkérdeztem egy magyar hölgyet, hogy meneküljünk-e mi is, vagy maradjunk, mert csak simán elmegy mindenki. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy a füst a közeli szeméttelepről származik, és teljesen megszokott dolog, a többiek meg csak azért pakolnak, mert ez nagyrészt egy tranzit kemping. Ez később be is igazolódott, mert esténként mindig megtelt a kemping, reggelre pedig kiürült. Ebből a napból nem is emlékszem semmi másra, de valószínűleg a parton pihentünk, és barátkozunk a tengerrel.

A következő napra egy közös Plitvicei nemzeti park nézés volt betervezve. Reggel kiderült, hogy Móni motorjából kiesett a teleszkóp rögzítő csavarja, és persze a vége beletört. Kérdeztük a recepción, hogy merre van fúrógép, de azt mondták csak a városban. Ezért neki álltunk kézzel kitekerni a csavart, mert pont szerencsésen tört el, és maradt rajta egy sorja. Így kalapáccsal szépen érintő irányban ütögetve jó hosszú idő alatt sikerült kitekerni. Majd pótoltuk a csavart egy hasonló tartalékkal, a nagy alátétet, pedig Ákos söröskupakokkal helyettesítette. Mire mindennel kész lettünk jól benne jártunk a napban. Itt ismét kisebb vita támadt, hogy mennyünk- e aznap, vagy sem. Végül is mi elmentünk, Móni, Brigi, Ákos pedig maradtak, hogy majd másnap mennek.

Plitvicébe egy kb. 70km-es távon aránylag jó tempót haladva, hamar oda értünk. Menet közben kétszer álltunk meg, egyszer egy boltban kaját venni (itt a házfalakon látszottak még a golyók ütötte nyomok), majd könnyíteni magunkon egy síkság közepén, ahol a többiek folyton kinevettek, amiért tekintetem riadtan fürkészte a környéket lehetséges támadó szándékú medvék után kutatva. Plitvicébe érkezvén a parkolóban ténferegtünk a jegykiadót keresve, mikor is egy magyar ember lépett oda hozzánk, hogy nem kell- e olcsóbban jegy. Kellett. A frissen szerzett jegyekkel elindultunk a kocsikhoz, és felszálltunk a következő szabadra, ami pont úgy alakult, hogy egy teljes kocsiban csak mi páran voltunk, senki idegen. Plitvice egyszerűen gyönyörű. Gábor más gyönyörű dolgot is felfedezett, a legendás rózsaszín leányt (a többit tőle kérdezzétek). Szóval visszatérvén a tavakhoz: én még soha nem láttam ilyen gyönyörű színű tavat, és ilyen szép és tiszta vízeséseket. Ha valaki erre jár, ide feltétlen érdemes ellátogatni. Plitvicéből hajóval mentünk vissza a türkizkék tavon keresztül a parkolókba. Haza felé ismét jó tempót haladtunk, és csak egyszer álltunk meg átöltözni, mert kezdett hűvösre fordulni az idő.

Eljött a következő reggel, Ákosék korán elindultak Plitvicébe. Mi pedig elhatároztuk, hogy keresünk egy másik szép partszakaszt, mert a kempingben lévőt már untunk. Hosszas keresgélés után mégis kb. 200m-re a saját kempingünktől álltunk meg búvárkodni, mivel az összes helyen, ahol fürödni akartunk pénzt kértek a strandolásért. Még az előbb dicsért Ujca kempingben is, bár ákoséktól előző nap nem kértek (lehet, hogy csak minket utáltak). A fürdőzés egyébként felettébb érdekes volt. Gábor először a zacskós módszert próbálta ki kevés sikerrel, a kezén lévő, orfűi esésből származó sérülések védelme miatt. Aztán Kati ismerkedett meg közelebbről egy tengeri sünivel, amit egy órás fárasztó műtét követett miközben felhasználtunk 1 tűt és 1 liter félig romlott bort, aminek a kezdeti jókedv után rosszullét, és egy napig tartó rókázás lett az eredménye.

A kempingben egyébként legkedvesebb helyünk a WC előtti betonozott rész volt, mert itt volt valamennyire pormentes a talaj, és volt némi árnyék is. Az egész kempingben szinte állandóan fújt a szél, és a talajon sehol egy fűszál, ezért kisebb porviharok voltak. Ha kicsit letetted a tejjel teli poharad a földre a sátor elé, rövid idő elteltével nem kellett bele kakaót tenni, mert a por pótolta. Egyébként elfogadható kemping, csak sokáig nem szabad ott maradni, de átutazó kempingnek kitűnő. Párszor voltunk Senjben is. A végén már belejöttünk a kanyargásba, és végre nem a kocsik túrtak le minket az útról, hanem mi őket. Rájöttünk, hogy az ide érkezésünkkor képzelt szakadékok valódiak, korlát tényleg nincs, és néhol ott hagytak egy egy autó roncsot az utókor elrettentése céljából.

Mivel rájöttünk, hogy nem megy nekünk ez az együtt motorozás, mert a banda két fele teljesen más tempót szeretne menni, ezért ismét ketté váltunk. Móni, Brigi, Ákos korán reggel összepakoltak és elindultak Trogirba. Mi kényelmesen megreggeliztünk, összepakoltunk és elindultunk utánuk. Olyan 360 km volt a táv Senjtől Trogirig. Szépen haladtunk az úton, sokáig a tenger mellett, már egész megszoktuk a korlát nélküli szakadékokat, amikek az alján a tenger kéklő felszíne látszott, már inkább gyönyörködtünk benne mint féltünk tőle. Az út amint közeledtünk Trogirhoz egyre inkább romlott. Jó párszor felütött a teló, repültek a csomagok és a legkedvesebb "csomag" is jó néhányszor kapaszkodott, ahogy a többek mesélték nem csak velünk volt így. Aztán egyszer gyanúsan elkezdett csöpögni az eső, s így esőruhára váltottunk. Végül még sem esett, viszont a lábamnak ütközött egy csípős valami, ami mindjárt meg is csípett, egy darabig bírtam, de aztán meg kellett állni, kiszívni a csípést. Tovább haladván egy benzinkúton megálltunk tankolni, ekkor egy tisztességes eső elkapott minket, ezért kihirdettük az ebéd időt, és a Tourist Service felirat alatti fedett részen neki álltunk ebédelni.

Trogirba is kicsivel sötétedés után érkeztünk. Az éjszakai város káprázatos látványa fogadott minket. A kempingbe is aránylag hamar oda találtunk. A turista adón kicsit spóroltunk, mert Vikit és Katit Ákos (aki már korábban oda ért) vezette be gyalog. Mi pedig bejelentkeztünk 3-an. Mikor a leányok oda értek a lakókocsihoz, kitörő örömmel fogadták a székeket, edényeket és az egyéb civilizáció által ránk kényszerített eszközöket.

Trogirban különösebb váratlan esemény nem történt. A város és a táj szép, a tenger viszont tele van szeméttel. A tavalyi rovinji tengerhez képest nekem csalódás volt. A kempingben a szokásos dolgokat csináltuk, ettünk, itt külön említést érdemelne Gábor magának készített kutya kajája, de terjedelmi okok miatt íme egy kép, ami mindent elmond, ittunk, eltűnt bögrét kerestünk (ugye Móni, Brigi, Ákos?). Majdnem elfelejtettem, hogy Gábor, megbarátkozott a horvát sörökkel is.

Innen elmotoroztunk a Krka nemzeti parkba, szintén két csoportban. Nekünk egyszer meg kellett állni szerelni, mert a Jawaban a reléről letört a drót és megszűnt a töltésem. Az Ákosék az egyik mi pedig a másik bejárat felől közelítettük meg a parkot. Ákosék gyalogoltak fentről, mi pedig lentről egy romantikus hajóúton jutottunk fel az alsó bejárathoz és a vízesésnél pedig találkoztunk. (Ha valaki csak hajókázni akarna: a hajóút ingyenes, mivel a pénztár a kikötő után van.)

A vízesés gyönyörű, lehet benne úszni is, bár az alja tele van kiálló sziklákkal, ami az erős sodrás miatt nem veszélytelen. Teljesen a vízesés alá nem szabad beúszni, mert van egy bója meg egy csónakos mitugrász. A felső vízeséseknél én nem voltam, mert már ideges és fáradt voltam, így utólag talán kár volt kihagyni. Meg akartunk nézni még egy másik bejáratot is, de ezt meghiúsította a Jawa elszakadt első fékbovdenje. Ezért visszamotoroztunk a lakókocsikhoz. Itt a Gáborral csórtunk a takarítóktól egy kis vízkőoldót, ón volt nálunk, kemping gáz is, így sikeresen megjavítottuk a bovdent. A karburátort is kipucoltuk, találtunk a tűszelep alatt egy fél sziklát, az úszó szintet is lejjebb vettük.

Trogirban a városban is jártunk, érdekes város és szép hely. Minket legjobban a szabadtéri zenekar és az utcán futkosó kisegér ragadott meg.

Utolsó nap PeetAir, Viki és Gábor maradtak kajálni, Ákos, Móni, Brigi, Kati és jómagam, pedig elmentünk Primostenbe elfotózni a maradék víz alatti filmet. A fotózásból nem sok minden lett az éppen készülő vihar miatt, viszont sok sünházat gyűjtöttünk.

Sajnos a nyaralásnak hamar vége lett így haza felé vettük utunkat szintén két csapatban. Móniéknak egyébként technikai problémájuk is akadt az MZ-vel, amit később meg tudtak oldani. Az eredeti tervtől eltérően nem kettő, hanem egy nap alatt gondoltuk megtenni a hazautat, ami sikerült is. Mi egy olyan 90 körüli tempóra álltunk rá, amit volt ahol nem bírtunk tartani, mert a nagy szembe szél hatására volt, hogy lejtőn lefelé is húzni kellett a gázt, és nem mentek a vasak többet 70-nél. Az első tankolásnál majdnem szívrohamot kaptam, és azon is gondolkoztam, hogy ha továbbra is 8 litert eszik a Jawa akkor lehet, hogy kevés lesz a kuna a tankolásra. Így kb. minden tankolásnál szétborítottam a karburátort, és állítottam rajta. Gábor és PeetAir nem tankolt mivel úgy gondolták elég benzinjük van még több mint 200km-re. Említést érdemel még a Kosovo nevű falu. Itt pusztíthatott az erdőtűz nem sokkal előttünk. A táj hihetetlenül kísérteties és nyomasztó volt, a falu kihalt, és minden szürke. Azt hiszem mindenkinek a hangulatán rontott.

Mikor felértünk egy autóútra, végeláthatatlan várakozó kocsisor fogadott bennünket. Egy darabig tanakodtunk, hogy a motorokkal el menjünk- e a kocsik mellett, végül egy olasz motoros döntött, és elindult a sor mellett, mi pedig utána. Az előzés közben egy jó kis nemzetközi motoros banda verbuválódott össze, volt ott olasz, német, cseh, lengyel, magyar. Nagyon sok kilóméteren keresztül mentünk az autók mellett. Nem tudom, hány autót előzhettünk meg ez alatt, de szerintem egész életemben összesen nem előztem meg ennek a tizedét sem. Az autósok is vegyesen viseltettek irántunk, volt aki lehúzódott, és integetett, hogy menjünk de volt aki próbált hátráltatni, bár többnyire jóindulatúan viselkedtek, és néhányan tapsoltak is. Mikor beértünk végre egy városba, Gábor félre állított minket, hogy már jó ideje tartalékra kellett tennie, és nagyon kellene tankolnia. Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy onnan kb. 200m-re van benzinkút. Itt tankoltunk, és egy kicsit arrébb megálltunk ebédelni egy órára.

A magyar határ közelében gyanús villámlásokat láttunk, mivel már kezdett hűvös is lenni, beöltöztünk esőruhába. A magyar határon kitörő örömmel fogadtuk a magyarul köszönő határőrt. Bár kicsit megzavart minket, hogy a határátkelő úgy nézett ki, mint amit lebombáztak. Meg is kérdeztük miért, de azt mondták, hogy háború nincs, csak simán építkeznek. Tovább haladván mindenhol víztócsával találkoztunk, de szerencsére az esőt elkerültük. Itthon örömmel vetettük bele magunkat a saját ágyunkba. Kivéve persze Gábort aki nálunk aludt ismét. Neki még vissza volt majdnem 200km, amit csak két napra rá tett meg hazáig.

A túra során én körülbelül 1800km-t mentem. A beletankolt mennyiséget nem mertem kiszámolni, mert féltem, hogy kijön egy 7 literes átlag. Összegészében jó volt és alig várom már, hogy mi lesz jövő nyáron.

HyGy, Kacc, PeetAir, Viki, Móni, Brigi, Ákos, Gábor