Ez a 2014-es nyár nem igazán úgy jött össze, ahogy előre terveztem. Nyári munkám rövidebb volt a szokottnál, ingyenmunkát is kellett végeznem szakmai gyakorlat néven, ráadásul a ritka esős időjárás is szabotált pár programot. A gyakorlatom miatt a haveri kör biciklis Balaton körbekerüléséhez sem tudtam csatlakozni. Mivel rajtam kívül más is dolgozott, így én és két társam csak egy hétvégére csatlakoztunk a brigádhoz. A terv szerint autóval mentünk volna mindhárman, de a depressziómra - melyet a múlt havi fizetésem okozott - csak egy nagy motorozás volt a gyógymód. Legalább egy túrám legyen az évben, ha másra nem futja.

 

Ezen a ponton kezdtem el tervezni, nézni az útvonalat, mekkora táv is lenne. Balatonfenyves 307 km? Pont tökéletes. Odafelé a déli utat néztem ki magamnak, arra már évek óta nem jártam úgyse. Visszaútnál viszont már a Balatonvilágos, Kecskemét, Kiskunfélegyháza utat terveztem be egyrészt költséghatékonyság miatt, másrészt meg hogy legyen tartalékom, ha valamerre többet motoroznék útközben.

 

Rövidesen az útvonalterv is elkészült, egyszerűen összeírtam pár várost, amit biztos érintenem kell. Egyszerű, ha nincs meg valami, akkor meg kérdezősködök. Íme a puritán terv, aminek még később nagy jelentősége lesz, hogy ilyen hanyag voltam.

 

Zamárdiig 264 km Fenyvesig 307 km 55ös majd 65ös út Balatonig, utána 7es út Szeged – Mórahalom – Mélykút – Baja – Bátaszék – Szekszárd – Zomba – Hőgyész - Tamási – Iregszemcse - Ságvár

 

Vissza 294 km 7esen Balatonvilágosig – Enying – Dég – Mezőszilas – Simontornya – Cece – Alap- Előszállás - Dunaföldvár 52es

Augusztus 15-én a szándékot tett is követte kb. délben útnak indultam a Kékkel. Ezen a ponton, ha egy ismeretlen megkérdezett volna, hogy „ Magának mi baja?”, akkor rövid válaszom az lett volna, hogy az úti célom. Valójában végső célom arra a napra Zamárdi volt, de ezt a poént muszáj volt elsütni.

Látnivalók tekintetében tervem nem bővelkedett, fő cél a Magyar tenger volt igazából. Ami meg olyan ott úgy is megállok – gondoltam.

 

 

 

Utam kezdetén Szeged után nekivágtam az 55ösnek, ahol lassan haladtam az útfelújítás miatt (mondjuk rá is fért).

 

 

 

 

Mórahalomnál a lassú tempót nem is bántam, az országzászlót jó volt megint látni…

Az utam Bajáig elég monoton volt, egy Skodával kergettük egymást, vagy háromszor leelőzött, de lehagyni nem tudott, meg ugye a lámpánál csak motorral lehet előre sorolni.

 

 

Lényeg, ami lényeg Baján jól esett megállni és pihenni egy Agip benzinkútnál. Fura, hogy ott motorkereskedés is van, legalábbis egyiknek se láttam a gazdáját.

De pihenés közben az órára pillantva vettem észre, hogy több mint 2 órám elment a sok lámpával és félpályázással, így indultam tovább Bátaszék, majd Szekszárd felé.

 

 

Szekszárdon eredetileg nem akartam megállni, de muszáj volt... szép város az biztos.

 

Szekszárdról utam Zomba felé vezetett,

de útjelzőt csak Paks és Pécs felé találtam, de szerencsére a város szélén lévő benzinkutas segített, hogy induljak csak Pécs

felé, onnan megy a Siófoki út.

Muszáj volt megállnom fotózni, a Dunántúl nagyon tetszett.

 

 

 

Még a tervezés fázisban megfogalmazódott bennem, hogy elmegyek Kaposvárig, onnan pedig a 67es út mellett, de nem az árokparton ülve… De végül maradt a 65ös, nem is baj, mivel a Hőgyész előtti lejtőn lefelé lankás kanyargós utat jobban élveztem, mint anno először a vidámparkot, az utat ajánlom mindenkinek, aki még nem volt arra. 

 

 

Hőgyész végén megálltam egy lerobbant kismotoros mellett, de sajnos segíteni nem tudtam neki, a burkolat miatt még a gyertyához se fértem volna hozzá. Ezért is jobb egy MZ, egyszerűbb… De mondta, hogy a túlsó faluból (Szakály) való, a domb tetejétől le tud gurulni is, így elköszöntem tőle.

 

 

 

Ha jól emlékszem, miután Tamásit elhagytam, akkor láttam ezt a magányos tornyot szinte a semmi közepén, erről tud valaki infót?

 

 

 

 

Ezután szerencsére hamar elértem újabb célom, Siófokot, innen már közel volt a napi etap vége: Zamárdi.

 

 

 

Zamárdiban az autós kempingben meglettek a biciklisek is, sőt egy armadányi BMW is, mivel épp a szomszédunkban volt a BMW találkozó. Esti programként át akartunk nézni oda is, de ki nem találja ki: eleredt az eső, így csak a kempingben vitattuk meg a nap történéseit, és a bicajosok eddigi kalandjait. Például az eső miatt ők se jutottak el a Szigligeti várba, ami szép lett volna. A sátrak szerencsére állták a sarat, és az esőt is, meg ingyen mostam motort.

 

Másnap meglátogattuk a Zamárdi kalandparkot (nem reklám helye), nehogy unalmas legyen a nap. Miután mindenki megbirkózott az akadályokkal, indultunk is tovább Balatonfenyvesre.

Fenyvesen komolyabb szervezett program nem volt, csak egy kis foci, meg este egy ingyenes Kárpátia koncert, szerencsére az út a part mellett futott…

 

 

 

Mivel a Balaton elég hideg volt, másnap egy gyors mártózás után a társaság egy része elszökött hazafelé, páran maradtak csak másnapig, engem is győzködtek, de sajnos nem hallgattam rájuk.

 

 

Fejemben felcsendült az Ossian, elindultam a „magam útján” Balatonvilágos felé. Délután 3 körül nagy volt a forgalom, de engem motorral az álló kocsisorok nem állíthattak meg, rendíthetetlenül törtem előre, így hamar röppentek az útitervben leírt célok: Enying, Dég, Mezőszilas, Simontornya, Cece, Alap, Előszállás, és aztán Dunaföldvár, már ismét ismerősebb tájakon. De sajnos ezután az úticélok elfogytak, mivel listámon az utolsó úticél: Dunaföldvár 52es…

 

Talán Fülöpháza környékén járhattam, az út közepe fel volt marva, mentem jó tempóban, mikor enyhén észrevettem, hogy az első kerék mintha sodródna kicsit, itt még azt hittem, hogy az úthiba okozza. Mivel már volt szerencsém menet közben defekthez (hátsókeréknél), eszembe is jutott, hogy na, pont ilyen volt az is. De valami miatt mégis előrenéztem a gumira, és azt láttam, hogy erősen lapul.

 

 

Fékezés gyorsan, és néztem, hogy mi a baj: természetesen az első kerék ereszt szép lassan. Ahhoz képest, hogy nekem paranoid rémképem volt a menet közben kifogott első defekt, egész nyugodt maradtam.

 

 

Mivel féltem tőle, ezért sajnos nem is készültem rá komoly eszközökkel, de defektspray természetesen volt nálam. Be is fújtam a gumiba, azonnal fel is „térdelt”, de egyszer csak a spray flakonján megtört talán valami, lényeg, hogy a tetején ömlött ki a ragadós massza, így végül azt el is dobtam. Kerék látszólag rendben volt, folytattam az utam, immár csak 50nel.

De ez sem tartott örökké, kb. 5-10 kilométert nyertem vele, majd ismét drasztikusan ereszteni kezdett. Nem volt mit tenni, elkezdtem tolni. Sajna itt a motoros társadalomban is csalódtam, rengetegen mentek el mellettem, csak egy autós kérdezte meg hogy tud-e segíteni. Motorosok közül sokan intettek így is, de rejtély hogy minek. Talán az intés ilyenkor azt jelenti, hogy „Jó sportolást!” ??? Érthetetlen…

 

Tekintettel rá hogy az 52es elég forgalmas út, gyorsan meggyőztem magam hogy egy felni olcsóbb, mint a kórházi kezelés egy figyelmetlen autós miatt, így mégis felültem, hátraülve, 20-30cal cammogtam el a Kecskeméti első benzinkútig, ahol volt kompresszor. Defektjavító készletük nem volt, de legalább a kb. 200 méterre lévő Auchan-ig nem eresztett le teljesen. Ekkor már az otthoniak is tudták, hogy valószínűleg késni fogok…

 

Aztán lényegében itt ért véget az utam a motorral. Az áruházban természetesen semmi használhatót nem találtam a defekt spray-en kívül. Érdemi segítséget a parkolóban lévő OMV kúton kaptam. Itt már volt defektjavító készlet, sőt a benzinkutas srác segített is az abroncs leszedésében, ezúton is köszönet neki és a pénztárosnak is.

 

 

 

 

De sajnos a sok erőfeszítés hiába volt, szétszedve három dolgot tapasztaltam: 1. Valószínűleg az elöregedett szelep adta meg magát a hosszú úton. 2. Szerelés közben sikerült kicsípni a belsőt. 3. Az abroncs pereme olyan erős, hogy képes eltörni egy csavarhúzót.

 

Vasárnap este gumis műhelyek se valószínű, hogy nyitva vannak (abszolút nem), így innen nem volt mit tenni, mivel másnap reggel jelenésem volt munkában, így utánfutós mentést kértem. Éjfélre hazaértünk, bár ha úgy alakult volna ott volt nálam a sátor, vadkemping is egy létező dolog…

 

A történet kínos része hogy szerszámok tekintetében a fél motort szét tudtam volna szedni az út szélén, és az összes kritikus alkatrészből tettem el legalább egyet… gumibelsőn kívül. Tanulság a dologban, hogy erre is fel kell készülni, és ha útitervet csinál az ember, akkor ajánlott háztól házig tervezni, mert az útitervet én is teljesítettem maradéktalanul.

 

De igazából nincs okom panaszkodni, egy 35 éves motorral megint letudtam egy szép utat egyetlen műszaki hiba nélkül. Túrafogyasztásom 3,11 liter lett, nem is kell jobb, pedig azt hittem, hogy a dombságban többet kér a gép. Ha tehetem, jövőre is bevállalom az utat, ha megyünk, remélem útitársam is akad, bár a magányos útnak is megvannak a szépségei. Persze szigorúan a déli úton, az élményekben és útminőségben is jobban tetszett.

 

Defekt meg olyan dolog, hogy minden motornál ugyanakkora az esélye hogy megtörténik, mindegy hogy MZről vagy pl: Yamaháról beszélünk. Várjunk csak, mégse, mert a Honda Goldwingre meg a rendőrségi Harley-Davidsonokra létezik defekttűrő gumi… 

 

VG