Alacsony költségvetésű túrát terveztünk, ezért előkészületként bevásároltunk egy csomó sólet és babfőzeléket, vettünk sok zacskó Bolerót. Utasként Vince egyik ismerőse, Andi vállalkozott még a nagy útra, aki még nem ült motoron, ezért kicsit szoktatni kellett a túra előtt, de erről Vinnye többet tudna mesélni . Vinnyét, a 600-as GSX-F-el előre felkészítettem, hogy az MZ-vel megpakolva úgy kb. 90-es utazótempót tudok max menni, így kiszámoltuk, hogy a max 600 km-t 12 óra alatt még kényelmes, 50-es átlagtempóban meg tudjuk tenni, szóval nem kell sietni, úgyis túrázni akarunk, nem rohanni.

 

Indulás előtti nap felmentem Litérre, mert a 4 személyes, 2 fülkés sátornak (továbbiakban „a hodály”) csak az MZ-n maradt hely. Aznap este megbeszéltük az útvonalat, amit bepötyögtem az iGo-ba és megegyeztünk, hogy reggel 7 körül indulni kéne, ezért 6-kor jó lenne felkelni. Vinnye anyukája még ránk ruházott némi ellátmányt az oda útra.

 

Hétfőn szép reggeli napsütés mellett 5 órakor csicseregtek a madarak a ház ablakai alatt, így mint utólag kiderült egyikünk sem igazán aludta ki magát… Reggel 6-kor kómásan elkezdtünk bolyongani a házban, 7 körül Vinnye elment Andiért Várpalotára, addig én elkezdtem felcuccolni az MZ-re. A 7 órás indulásból végül 8 óra utáni indulás lett. A 71-en mentünk egészen Keszthelyig, majd megpihentünk az egyik benzinkútnál. Onnan 10:30 körül indultunk tovább. Útközben az iGo erősen magyarázott a fülembe, hogy merre menjek, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem arra kell menni, amerre mondta. Mint kiderült, előző este úgy adtam meg az útvonalat, hogy mindenhol csak városközpontot nyomtam neki. Ezt a hibát gyorsan korrigáltam, mentünk tovább… Keszthely után Kanizsa, majd Letenye felé vettük az irányt. Letenyén még tankoltunk egyet, vettem 2 l 2T olajat, biztos ami biztos…

 

A horvát határon a határőr kedvesen megkérdezte, hogy merre megyünk. Én mondtam neki, hogy a tengerpartra, de a város nevét inkább ne kérdezze, mert ki nem tudom mondani… (Vrsarba mentünk). 13 óra után átértünk a határon és örvendeztünk vala.

 

 

Időnként megálltunk pihenni, tájat nézni, enni, dumálni. Amikor már nagyon úgy tűnt, hogy bele kell húznunk, hogy belátható időn belül megérkezzünk, megegyeztünk, hogy ritkábbra és rövidebbre fogjuk a fél órás megállásokat. Kis idő múlva megérkeztünk Zágrábba. Mivel az iGo-nak megmondtam, hogy nem akarok autópályán menni, szorgalmasan bevitt a városba. Ez egy nagyon rossz ötlet volt, mert épp az egész város fel volt túrva, szép nagy dugókban centizgethettünk, körülöttünk 40 fokos levegő, a motoros ruha alatt legalább 50 fok meleg… [Aki azt hiszi, hogy izzadt már bele motorosruhába, az nem látott akkor engem! - Vinnye] Egy óra után végre sikerült olyan utakra keveredni, ahol már lehetett haladni. Nagy nehezen kikeveredtünk a városból, de még mindig nem törtem ketté a PDA-mat! Mentünk tovább Karlovac, majd Fiume felé. Hamarosan elénk tárultak a hegyek és egy 150 km-es gyönyörű szerpentinen motorozhattunk végig.

 

A szerpentínen néha megálltunk, jó turisták módjára fényképezkedtünk, ettünk, ittunk egy picit. Este 8-kor még 50 km-re voltunk Fiumétől, 140 km-re Vrsar-tól. Hamarosan besötétedett és 20-30 km-re Fiume előtt, elkezdtek a fejünk fölött tornyosulni a viharfelhők, és egyre erősebben fújt a szél. Gyorsan lespuriztunk a hegyekből úgy bő fél óra alatt. Ott megálltunk és sasoltuk a térképet, hogy vajon merre kéne mennünk. Egy horvát kamionos megállt, körbeugrálta az MZ-t, kézzel-lábbal magyarázott, hogy neki is ilyen gépe volt, és meg is szerette volna venni  

 

Aztán kaptunk tőle útbaigazítást, hogy nem vagyunk eltévedve, csak egyenesen kell mennünk és jó lesz nekünk. Ezt a manővert kellett volna kihagynunk este 10 körül és lehet, hogy még a maradék 90 km-t meg tudtuk volna tenni Vrsar-ba, mert akkor még bátrak voltunk és nem féltünk a vihartól. Természetesen hallgattunk az iGo-ra és a kamionosra, mentünk tovább. A fülembe magyarázott kanyarodások kezdtek gyanúsak lenni, amikor már a Fiumei kikötő környékén jártunk és minden áron „a következő lehetőségnél balra” akart bennünket irányítani folyamatosan. Valószínűleg ez az egy város kimaradt amikor a városközpontokon való keresztülhaladást kiszedtem az útvonalból.

 

Telt az idő, kavarogtunk a városban, megálltunk egy benzinkútnál az ellátmányt pusztítani (vacsoráztunk). Úgy döntöttünk, hogy inkább nem kéne a maradék 90 km-t levezetni fáradtan, viharban, hanem keresünk egy kempinget és majd reggel indulunk tovább. Megint kavarogtunk, rátaláltunk a benzinkutas által magyarázott kempingre. (Azóta már tudom, hogy hogy tud odavezetni az iGo a legközelebbi kempinghez.) Betértünk, az adminisztrációs dolgok után tanácskoztunk, hogy bajlódjunk-e a sátorral, vagy csak simán aludjunk hálózsákban, a nyílt ég alatt. Végül nekiálltunk felállítani a hodályt. Erős próbálkozásaink voltak a sátorszegek leverésére, de olyan sziklás volt a talaj, hogy nem volt sok sikerünk a mutatványban. A megoldást a problémánkra a rögtönzött, szerszámkészlettel és bukókkal lesúlyozós, motorhoz kikötözős sátorállítás nyújtotta. Sátorállítás után életemben először megnézhettem a tengert! Sötétben nem volt olyan nagy élmény, de azért így is elég szép volt! Éjjel 1 körül elvonultunk aludni.

 

Kedden hajnali 8 körül kelés, rácsodálkozás a magyarul beszélő szomszédokra, majd a helyünkre jövő másik magyar családra, kis idő múlva pedig a balkán wc-re. Szerencsére nagy dolgot nem kellett végezni, de így is elég volt beletalálni… (Szegény Andi!)

 

Ébredés után összecuccolás, majd startoltunk Vrsar irányába. Útközben átmentünk a Tunnel Uckán és megálltunk egy benzinkútnál tankolni és kajálni. Dél körül megérkeztünk Vrsarba. Andi és Vinnye kivadászták a legtutibb sátorhelyet, ami még a kemping térképén sem volt bejelölve, viszont egész kellemesnek nézett ki. Hodályállítás, punnyadás, majd lesétáltunk a tengerpartra. Jó nagy hullámok voltak, csak Andi volt olyan bátor, hogy bemerészkedjen a vízbe. Én megelégedtem azzal, hogy összevizeztem a lábam és első alkalommal ízlelhettem meg a tengert. Sós. Nagyon.

 

Este elnéztünk a közeli Porečbe, ahol várost néztünk és egy kiadós pizzázással zártuk a napot. Külön érdekessége a helynek, hogy motorok számára kialakított parkolóhely is van. Természetesen az összes helyi motoros a sétálóutcán parkolt, de a külföldiek nagy előszeretettel használták a pici parkolóhelyeket. A kimozdulás után vissza a kempingbe, punnyadás. Andi és Vinnye nyafogtak, hogy töri őket a sok kő, de az én részemen nem volt semmi. Egészen addig nem hittem nekik, amíg másnap valamiért be nem kellett másznom a fülkéjükbe. Amint letettem a kezem, kapásból 5 kavics bökte a tenyerem!

 

Szerdán nem volt túl jó idő, így elmentünk motorozni. Kezdetnek megnéztük a Lim-Fjordot, aztán elmentünk Pulára várost nézni. Ez a Pula kicsit nagyobb, mint a magyar Pula, és több tengerpartja van, de legalább annyi magyar volt ott! Este visszamentünk Vrsarba és elkezdtük enni a Sólet és Babkonzerveket, amit az 5 napra vittünk fő eleségként.

 

Csütörtökön végre megint jó idő volt! Ezt kihasználva a kirándulás 4. napján életemben először bemerészkedtem a tengerbe! Most is ugyanolyan sós volt, mint első alkalommal, de a tengerfenék nagyon tetszett! Balatoni gyerek lévén nem vagyok hozzászokva, hogy a víz aljáig le lehet látni. Ennek ellenére hű maradok a Balcsihoz és azt mondom, hogy a Magyar-tenger pancsolásra sokkal jobb! Úgy esett, hogy a pancsolás utáni napozáson csöppöt leégtünk, de legalább meglátszott, hogy nyaraltunk . Leégés után tettünk egy hűsítő körutat a környéken, majd este ismét meglátogattuk Porečbe, ajándékvásárlás, séta, majd vissza a kempingbe. Időközben sikerült megenni azt a rakás konzervet, amit vittünk.

 

Péntek reggel összecuccolás, majd indulás haza. A hazaút kevésbé volt izgalmas és lassú, mint az odaút. Az utat ismerve a GPS segítségét csak akkor vettük igénybe, amikor már végleg eltévedtünk, használtuk a Fiumét és Zágrábot elkerülő autópálya-szakaszt, kb. feleannyi megállás volt, mint odafele. A szerpentint hazafele sem lehetett kihagyni, nagyon nagy élmény. Főleg, amikor valami eldugott benzinkúton tankolás után jön egy csapat motoros és úgy köszönnek, hogy „Sziasztok!” . [Na itt hozzátenném, hogy a beérkező köszönés előzménye az volt, hogy a kúton valami ragadós mégis csúszós takonyba léptem, és ezt egy ismert magyar, vallásos beállítottságú szófordulattal nyugtáztam! … Mi másról is lehetne megismerni egy magyart!?  - Vinnye] Az MZ-t és az olaj kimérős, keverős tankolást természetesen az összes benzinkutas furcsán nézte az egész túra alatt, de ez várható volt. Ha jól emlékszem, este 8 körül értünk a határhoz és 10-kor már otthon voltam. Vinnyéékre még egy órás út várt, de ők is szerencsésen hazaértek.

 

Összegzésül: a túrán összesen 1300 km-t mentünk, a GSX-F-nek a megvétel óta nem volt olyan jó fogyasztása, mint a túrán. Az MZ is nagyon barátságosan fogyasztott, a Zágrábi dugós részen ment fel 4.6 l-re, de a túra átlaga 4.3 körülre jött ki. Műszaki probléma nem volt, csak tankolni kellett  Az összes költséget figyelembe véve is nagyon barátságos összeget sikerült kihozni. Részemről kevés ajándékkal és üdítővel megúsztam 30.000 Ft-ból, de a többieknek sem volt sokkal nagyobb a költségük. [Nekem a kicsit nagyobb fogyival (mert ugye aki nem spórolja ki a benzint valami olajféleség betöltögetésével! ) meg a több hideg benzinkutas üdcsivel együtt 37.000,- ben megállt a költség! Élveztem a dolgot, jó móka volt! - Vinnye] 

Goss és Vinnye