A rezonátor egy olyan elmés áramlástani szerkezet, amely képes akár jelentősen megnövelni motorod teljesítményét és megváltoztatni karakterisztikáját. A töltéscsere-folyamatot rendezi és változtatja meg úgy, hogy végeredményként a hengertérben több friss keverék marad. A leírás kétütemű motorokra vonatkozik, négyütemű motoroknál teljesen más a helyzet.
A rezonátort 5 fő egységre oszthatjuk:
1. könyökcső (leömlőcső), L1, D1
2. diffúzor, L2
3. középrész, L3, D3
4. konfúzor, L4
5. végcső, L5, D5
A rezonátor működésének fizikai alapja röviden a következő: ahogy a hengerteret elhagyó kipufogógázok nyomáshulláma a diffúzorhoz (a gázok áramlási irányához képest táguló kúphoz) ér, egy negatív nyomáshullám, azaz erőteljes szívás indul el a hengertér felé, ami gyorsítja a kipufogógázok távozását. Ez eddig nagyon kedvező a számunkra, hiszen gyorsan és hatásosan kiürítjük a hengerből az elégett gázokat. Kellő pillanatban azonban véget kell vetnünk ennek a szívási folyamatnak, hiszen az átömlőkön érkező friss keverék is a kipufogógázok után zúdulna, és nem kis részük kihasználatlanul távozna a kipufogón. A nyomáshullámok hangsebességgel közlekednek, és miután a középrészen áthaladtak, a konfúzornak (a szűkűlő kúp) ütköznek, visszaverődnek onnan, és a hengertér felé veszik irányukat. (A hang is nyomáshullámok sorozata, amelyek, mint ismeretes, ha falba ütköznek, visszaverődnek. Visszhang-hatás). Ez a pozitív nyomáshullám egy rövid időre megfordítja az áramlás irányát, és a könyökcsőbe kiszökött friss keverék visszaáramlik a hengertérbe, nem hagyjuk tehát veszendőbe menni a már könyökben utazó friss keveréket, hanem - jó hossz megválasztása esetén - visszatöltjük a hengerbe. Ez a pozitív nyomáshullám ideális esetben az átömlőcsatorna zárása környékén ér vissza, ekkor még a kipufogócsatorna nyitva van.
Egy jól épített alaprezonátor (alaprezonátor = egyrészes diffúzorral és egyrészes konfúzorral) teljesen megfelel a céljainknak, amennyiben a készülő kipufogót szériamotorra szánjuk. A literteljesítmény szintje megengedi, hogy ne komplikáljuk túl a dolgot, egyszerű kidolgozhatósággal mégis hatásosan működő rezonátort kapjunk. A sok részből álló rezók persze szükségesek, ha pl. a motor fajlagos teljesítménye 150-200 KW/liter szinten van, és onnan szeretnénk továbbfejleszteni, mondjuk 300 KW/l-ig. Egy „közönséges” utcai, sorozatgyártású motorra, ahol a literteljesítmény durván 65-80 KW, az alaprezonátor (5 részes) kiválóan megfelel, ha jól építed, jól is működik, és jó irányban változtatja motorod tulajdonságait. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatszerzés és élmény pedig - lényegében - megfizethetetlen. A rezonátor legfontosabb mérete a rezonáns hossz, amely a dugattyú élétől a konfúzor (ellenkúp) feléig tart. Ha ez a hossz illeszkedik a motorhoz, már jó úton vagyunk. A csatolt programunkban azért van ez is a kiszámított értékek között, mert az ilyen jellegű programokban általában ezt találod, így mód van egy közvetlen összehasonlításra. Vegyük sorba az alkatrészeket, az elejétől indulva.
Könyökcső (leömlőcső): A mi esetünkben (szériamotor) a leggyakoribb, hogy a gyári könyököt használjuk. Rövid könyökkel magasabb fordulatra tevődik át a csúcs, hosszabbal alacsonyabb fordulaton muzsikál. Lehet variálni vele, nem annyira éles a helyzet, az elhelyezhetőség is szempont, de az is, hogy ha pl. negatív középrészt kapok, akkor rövidítem picit a könyököt, és így lesz középrészem. Fontos, hogy a könyökcső hosszába bele kell venni a kipufogócsatorna hosszát is a hengerben.
Diffúzor: Ez a darab befolyásolja a teljesítmény felfutását a maximumig. A félkúpszög szériamotorokon 3-4 fok között van. Kisebb szöggel, 3 alatt a hatásfoka még nem elégséges, és nagyon hosszúra jön ki a mérete, 4 foknál nagyobb pedig azért nem alkalmas, mert a tágulás túl gyorsan történik, a kúp fala mentén örvénylések indulnak, ez zavarja a működést. 4 fok fölé menni csak többrészes diffúzorral lehet, de ahogy már volt róla szó, szériamotoroknál ez nem indokolt.
Középrész: átmérője elég, ha a könyök 2,5-szöröse, de akár 3,5-ig is elmehet, az űrtartalom és az elhelyezhetőség is szerepet játszik a meghatározásban. A középrész hosszúsága a szerkesztésből adódó, előre nem meghatározott méret. Ha negatív hosszúságúra jön ki, akkor ezt többféleképpen orvosolhatjuk. Rövidíthetjük a könyökcsövet, kisebbre vehetjük a hangolás fordulatszámát és a középrész átmérőjét a megadott határok közt, vagy pedig a kúpszögeket kell növelni szintén a megadott határok közt.
Konfúzor: Bezárja a rezonátor-edényt, döntően a teljesítmény leadásának módjára van hatással. Ha nagy szögű az ellenkúp, akkor számszerűen nagyobb lesz a csúcsteljesítmény, de csak egy szűk fordulatszám-tartományban. Ha laposabb szöget választunk, kisebb lesz ugyan a teljesítmény, de sokkal szélesebb tartományban érezhető a rezonátor hatása. A meredek kúp a csúcs után levágja a további fordulatszám emelkedést, a laposabb kúp messze a csúcs felett engedi forogni, és nem hirtelen leeső a "vége", inkább hosszan elnyújtott. A konfúzor félkúpszöge szériamotorokon 5-től 7 fokig terjedhet (versenymotorokon 12 fokig elmennek). A végére még csak annyit, hogy általában a diffúzor félkúpszögének megközelítőleg a kétszerese adja a konfúzor félkúpszögét, ezt egyébként meg is figyelheti mindenki a gyári rezonátorokon.
Végcső: Ezen át hagyja el a kipufogógáz a rezonátort. Elsődleges feladata a légkörinél nagyobb rendszernyomást fenntartani a rezonátor belsejében, valamint megakadályozni, hogy örvényessé váljon a diffúzorban az áramlás. A végcső átmérője nagyon lényeges. Ha ugyanis kisebb átmérőt választunk, szélesedik a rezonátor működési tartománya, de a szűk végcső miatt lényegesen jobban melegszik a motor. A nagyobb átméretű végcső szűkebb tartományt eredményez ugyan, de a fordulat-felfutások gyorsabbak lesznek, „virgoncabb” lesz a motor, és messze biztonságosabb a hőháztartása. Elvileg 0,5 D1-től lehet a végcsőátmérő, de ez kissé kockázatos, érdemesebb nagyobb értéket választani. 0,7 D1 méretig lehet elmenni. A végcső hossz 7-10 D5 között vehető fel.
A rezonátort elkészülése után lehetséges hangolni, azaz finoman illeszteni a motorunk tulajdonságaihoz. A hangolás abban az esetben különösen fontos, ha az adott típusú motorra először készítünk rezót, és még nem tudjuk, hogyan fog reagálni egyes dolgokra, vagy ha az első rezót készítem életemben. Ha már ismert a dolog, mások értékelhető tapasztalatait is felhasználhatjuk, és nem biztos, hogy szükség lesz a hangolhatóságra. Menjünk most is sorban, a gáz útján.
A könyök és a diffúzor kapcsolata, ha olyan szerkezetű, megengedi, hogy változtassunk a könyökhosszon. Ez úgy lehetséges, hogy a diffúzor bejáratára készítek egy csövet, amelybe pontosan belecsúszik a könyök (ameddig még egyenes), és valami szorítóbilincses vagy szorító hollandi-anyás megoldással változtatni tudom a könyök hosszát. Semmi esetre sem lóghat bele a könyök a diffúzor kúpjába! A könyökhossz változtatásával, mint már volt róla szó, a max. teljesítmény fordulatszámát állíthatjuk be, illetve a könyökhosszot a beírt fordulatszámhoz hangoljuk.
A középrész hosszát úgy lehet variálni, hogy két szorosan egymásba csúszó hengerből készítjük, kívül egy szalagszorítóval rögzítve a menetpróbák idejére, utána, ha megvan a legkedvezőbb hossz, majd össze lehet hegeszteni. Ezzel a változtatással az aktív rezonáns hossz finombeállítása lehetséges.
A végcső átmérőjén akkor lehet változtatni, ha nem kisebb a szükségesnél. Ezért érdemes a nagyobb átmérővel indulni, és egyszerűen, ha a próbákon nagynak bizonyul, bele lehet csúsztatni egy passzos csövet, ez kívánt értékre csökkenti az átmérőt. Nem feltétlenül kész cső kell, hogy legyen az a darab: ha pl. 22-es átmérőt akarok 20-ra csökkenteni, hajlítok egy csövet 1 mm-es lemezből, és belehúzom a végcsőbe, ezzel beáll a 20-as átmérő. A próbákon majd kiderül, benne marad-e, vagy sem.
A próbákat legjobb nagyon kis forgalmú utakon végezni, vagy zárt szakaszokon, hogy ne zavarjunk senkit, de minket se zavarjon a többi közlekedő. Jó néhány kört kell motorozni, mire összeáll a kép. Legjobb közepes sebességfokozatban, 3-4-esben ellenőrizni az áthúzásokat, kis fordulatszámoktól felfelé. Nagyon hasznos, ha tudunk mérni is, pl. ha van fordulatszámmérő, tájékoztatást ad az eseményekről. A végfordulatot csak terhelés alatt próbáljuk, üresben szétforgatni káros, és nincs is értelme.
Most ejtsünk néhány szót a számítógépes programunkról, amit letölthetsz, ha IDE klikkelsz. A zip fájl egy „Rezonator.exe” és egy „olvasdel.doc” fájlt tartalmaz. Ha elindítod a Rezonátor.exe fájlt, akkor a bal oldalon találod a bemeneti adatokat. Alapesetben átlagos értékekkel töltöttük fel, de neked a saját motorodnak megfelelően át kell javítanod. A fordulatszámhoz a maximális teljesítményhez tartozó fordulatszámot add meg. A következő paraméter a főtengely elfordulási szöge. Ez alatt a kipufogó csatorna nyitásától az átömlő zárásáigtartó szöget értjük fokokban. Ahhoz, hogy ezt kiszámítsd, tudnod kell, hogy a felső holtponttól hány fokkal nyit ki a kipufogó és az átömlő csatorna. Ha a csatornák nyitása csak milliméterben van meg a felső holtponttól, akkor a következő kis programmal átszámíthatod azt fokokra. A program letöltéshez klikkelj IDE. Ha megkaptad a két nyitási szöget, akkor már könnyen kiszámíthatod a kipufogó nyitásától az átömlő zárásáig tartó szöget: (180 – kipufogó nyitási szög) + ( 180 – átömlő nyitási szög). Ha még így sem tudod ezt az adatot meghatározni, akkor a 6000-es fordulatszámhoz 142 fokot vegyél, és minden további ezerhez adj hozzá 6 fokot (pl.: 7500 1/min = 151 fok). A gázsebességet hagyhatod 540 m/s-on. Ez az adott közegben a hangsebesség értéke. A gázsebességet követő adatokat aszerint add meg, ahogy azt az előzőekben leírtuk. Ha minden adatot beírtál, akkor a számítás gombra klikkelve megkapod az eredményeket.
A második oszlopban a rezonátor méreteit kapod meg a legelső ábránk jelölései alapján. Az utolsó két oszlopban a csonkakúp (diffúzor, konfúzor) kiterített palástja szerkesztéséhez szükséges paramétereket találod a balra található ábra jelölései alapján, az origótól mérve x illetve y irányban. Ami a csonkakúpok palástját illeti, szerintünk a következő szerkesztés a legjobb: Húzok egy egyenest (x), és felveszem az origót a bal vége közelében. Az origóból egy „a” és egy „b” sugarú körívet húzok (nagyobbat, mint a „t” szög). Ezután az „e” távolságot felmérem az „x” egyenesről merőlegesen az „a” körívre. Ezt a pontot összekötöm az origóval, és kész is a palást. A „c”, „d”, „f” adatokat csak ellenőrzésre adtuk meg, és a „t” szögre sincs nagy szükség. Javasoljuk, hogy a palástot egy rajzlapon razjold meg, vágd ki, majd ezt tedd rá a lemezre, és rajzold körbe. A kapott eredményeket el is mentheted tetszőleges könyvtárba, a „mentés txt fájlba” gombra klikkelve.
A rezonátor elemeinek gyártása. Néhány szót az anyagokról. A könnyű formálás miatt érdemesebb vékonyabb lemezt használni. A kereskedelemben kapható hidegen hengerelt lemez megfelel a célnak. Legtöbbször 0,8 mm vastagságú lemezt használok, ezt könnyű hajlítani, és élhegesztve szilárd kúpot vagy hengert ad. Ha a középrész átmérője meghaladja a 110-120 mm-t, akkor jobb, ha a lemez vastagsága 1 mm, nem horpad olyan könnyen, mint a vékonyabb. 1 mm-es lemezzel a rezonátor önhordó képessége javul. 
A kúppalástok szerkesztését már elmondtuk, félkemény kartonból kivágva a lemezre borítom, filctollal körbehúzom, és (minél nagyobb, annál könnyebb) lemezollóval kivágom. A homorú vonalakat nyelvesollóval, kézzel vágom ki, a nagyollóval csak a húr egyenesét tudom levágni. A könyökön és végcsövön kívül az összes alkatrész palástjait egyszerre elkészítem, ahogy a baloldali képen látható, igaz, itt kétrészes a diffúzor és a konfúzor is, de ez ne zavarjon senkit, csak illusztráció. A palástokhoz rajzoláskor hozzáadok még 3-3 mm-t a kúpalkotókhoz, ez lesz a perem, amit a végén összehegesztek. 
A középrész hengerpalástjához ugyanígy, ott is 3-3 mm. Egy ilyen meghajlított, itt éppen (a hangolás miatt) befelé peremezett középrész van a jobboldali és az alső képen, félkész állapotban, huzallal összekötve, hogy ne ugorjon szét (rugalmas). Általában kifelé kell a peremet gyártani, rezonátorokon ez szokványos, lényegében azért, hogy a test belsejében ne legyen semmilyen él, lépcső, zavaró kiálló darab, ez belezavar az áramlásokba. Emellett a kívül élben lánggal végighegesztett él eléggé kimerevíti a vékony lemezből készült darabot. 
A kényelmesebb munka miatt én úgy szoktam, hogy az összefektetett éleket összecsípem méretre patentfogóval (rögzítőfogóval), az éleket 20-30 mm-enként megcsippentem CO hegesztővel, ezután jöhet a lángpisztoly (2-es, közepes energiával). Ily módon a melegítés ellenére sem tud elválni, "ásítozni" a két él. Ezt az élhegesztést minimálisan kell megmunkálni utólag, annyira szabályos a varrat. De el lehet persze vinni hegesztőhöz, haverhoz, aki hegeszt, úgy egyszerűbb. Ha a fent leírt módon van előkészítve, általában a mester uraknak nincs kifogásuk. A kúpok és a középrész így készül el, a következő az összeállítás. A könyöktől induljunk általában. Ha az fenn van a motoron, próbáljuk hozzá a diffúzort, aztán a középrészt, végül a konfúzort, hogy fog állni, hol fér el. A rezonátornak ki kell kerülnie minden akadályt, úgy, hogy ne zavarja a többi alkatrész funkcióját. El kell bújnia a fék/váltó pedál mellett/alatt, a lábtartók mellett (az utas lábtartója is ott van), ne ütődjön a hátsó tengelybe stb. Ha szükséges, a kúpok és a középrész kapcsolata lehet szög alatt is, nem csak egyenesen, ha az elhelyezés ezt kívánja. Ebben az esetben a két találkozó darabot kicsit szög alatt kell lecsiszolni sarokcsiszolóval (vagy nagyméretű korongon), először csak keveset, de egyformán mindkettőből, mert egyébként csak az egyik kerülete növekszik (ellipszis), amit összeillesztéskor úgy veszünk észre, hogy nem passzol. 
Természetesen a kívül hagyott élek egy oldalra kerüljenek, hegesztéskor ezek is összeolvadnak, és erősítik az egyre hosszabb rezót, ahogy az a jobb oldali képen látható. Legnehezebb összehegeszteni a szemben álló két darabot, illetve jobban kell tudni hegeszteni, mint ahogyan én tudok, ami nem nehéz. A középrész és kúpok összeállításánál még fontosabb az, hogy pontosan összeillesztve, CO-val 20 mm-ként összepontozom könnyedén, és csak utána jön a lánghegesztés. Néha nem mindenütt sikerül elsőre hermetikusra hegeszteni, de a végső festésig még korrigálhatjuk a hibát. Próbák közben a nem záró helyeken "izzad" a cső, azaz megjelenik a 2T olajfolt, na, azt kell krétával bejelölni, és legközelebb kijavítani a hegesztést. Nem érdemes tehát azonnal befesteni, mert ha javítom a hegesztést, újra kell a festést kezdeni. Igen, beszéljünk a hajlításokról is: hogyan lesz a sík lemezből kúp, meg henger? Rengeteg módszer létezik, van, aki keményfából készít kúpot és „ráhúzza” a palástot. A baj csak az, hogy ez a fakúp csak egyszer kell, hacsak nem kissorozatot gyártunk, ezenkívül minden kúpszöghöz másik fakúpot kellene gyártani, szóval minden változtatás bonyolult és költséges is. Van egyszerűbb módszer is, feltéve, hogy nem páncélrezonátort akarunk előállítani. A 0,8-1 mm vastag lemezt én mindig kézzel, csősablonokat használva hajlítom. Az egyik cső a kis átmérőhöz illeszkedik, a másik a nagyobbhoz. Kesztyű amúgy is kell a lemezmunkákhoz, egy a lényeg, a segédcsővel mindig legyen párhuzamos a kúp vagy henger alkotója, és a hajlítás fokozatosan történjen, lehessen látni minden változást, hogyan alakul. Általában a nagyobb átmérőn kell kezdeni, aztán a kicsi jön sorba, újra a nagy stb. A 3 mm-es peremet előre érdemes megcsinálni, akkor még kényelmesen van hely erre a műveletre. Ha egy-két darab nem sikerül elsőre, nem nagy gond, a második annál tökéletesebb lesz. A "nagyok" egyébként úgy csinálják ugyanezt, hogy a plotteren egy lézervágó van, azonnal méretre vágja a lemezt, innen megy a 3 kúpos hengerrel működő hajlítóba, onnan hegesztésre. Nekünk egyelőre megfelel a kézi hajlítás is, csak lassúbb, de nem rosszabb. Végül a csöveket is említsük meg. Ha a gyári könyök marad, még ha kis módosítással is, akkor ez meg van oldva. A végcsőhöz való anyagot legkönnyebben haszonvastelepeken szoktam találni, a lényeg, hogy könnyű, vékony falú anyagok legyenek, sok ilyen van egyébként. Néhány ötlet, honnan egy végcsőanyag: gázteleszkóp csöve, acélbútorüzem hulladéktelepe, hidraulikák csövei (munkagépek), sátorcső stb., egy MÉH-telepen igazán nagy a választék, tolómérő legyen kéznél. Elvileg ennyiből áll egy rezonátor elkészítése, a részletekről még beszélhetünk később is, másrészt bőven vannak köztünk olyanok, akik a lemezmunkákról nagyon sokat tudnak, hátha megosztják velünk a tapasztalataikat. Sok rezonátor készült már ilyen módon, működnek is évek óta, a hangfogó töltését kell időnként frissíteni, de erre visszatérünk még.
Felfüggesztés a motorra. A leggyakrabban használt módszer az, hogy a régi, gyári kipufogó helyére felkerült rezonátort az eredeti kipufogó felfüggesztési helyeire erősítjük fel. Annyiban lehet és érdemes is változtatni, hogy a merev kötésekből rugalmas függesztést csinálunk, többnyire egy gumipersely beiktatásával. Ez az eljárás elvágja a finom vibrációkat a rezonátorhoz vezető úton, a rezgések nem, vagy kisebb mértékben terhelik a lemezt, ezért nem hajlamos a repedésre. Számos előregyártott gumiperselyt lehet felhasználni ehhez, szét kell nézni az autóalkatrész boltokban. Egyszerűen lehet gumiperselyt gyártani is: egy csőbe szorosan belehúzok egy gumicsövet, ebbe szintén szorosan egy vékony vascsövet, amit kissé hosszabbra hagyok, ezen kívül két gumialátéttel szorítom be a helyére. Nincs ugyan egybevulkanizálva, mégis működik. Külön szót érdemelnek a nyitott vázas motorok. Ez egy nagyon különleges forma, amikor is a motor nagyon szabadon, gumiba van ágyazva, emiatt hatalmas kilengésekkel működik. Ilyen szerkezetű az MZ ETZ sorozat, a kicsik is, a TS sorozatokból csak a nagyok. Röviden nézzük át, mi történik egy ETZ kipufogójával, működés közben. A forgó felfüggesztési pont a motorblokk hátsó tartója, ez egybeesik a hátsó villatengellyel. A motor a hengerfejen nagyon lazán van függesztve. A könyökcső mereven van a hengerhez kötve, de szintén mereven a motorblokk aljához! Ez azt jelenti, hogy a könyök, nagyon sokat, együtt mozog a motorral. A hosszú kipufogódob eleje a könyökhöz ugyancsak teljesen mereven van kötve. Ezek után, a hátsó villa forgásközpontjából a motor úgy lóbálja a hosszú dobot, mint ideges zsiráf a nyakát, ha darazsakat nyelt. Ilyen felfüggesztést csak olyan erős, vastag anyagból készült dob bír ki, mint a kb. 13,5 kg-os gyári dob. Egyszóval, ezeken a modelleken nem lehet a vékony végcsőre hanfogót kötni, mert előbb-utóbb letörik (Bambi ezt már régen említette). Külön merevített, nagyobb átmérővel kitámasztott szerkezet kell, ha a függesztés olyan elrendezésű, mint a gyári. A többi típuson nem jelent különösebb gondot egy rezonátor felszerelése. Különleges esetekben szükség van kúpos, rugókkal megoldott, tartósan rugalmas könyökfüggesztésre, ezt azonban sokan nem kedvelik, esztétikai okokból. Legyen ez mindenkinek a saját választása, a lényeg, hogy műszakilag megállja a helyét. Tapasztalatnak is jó, ha megnézzük, hogy egy korábban hagyományos kipufogóval gyártott motor újabb típusainál hová kötik fel a rezonátort. Nos, bölcsővázas gépeken ugyanoda, mint ahol a régi volt. A menetpróbákon az is kiderül, jó módszerrel függesztettük-e fel a rezonátort a motorunkra.
Hangfogók kialakítása. Ha valaki eljutott odáig, hogy kész a rezonátor, valószínűleg ki is akarja próbálni azonnal. Hamarosan kiderül, hogy hangtompító nélkül nem nagyon kellemes dolog, a környezetünknek különösen nem. A rezonátoros kipufogó, hangtompító nélkül nagyon hangos, éles, nem használható. Hangtompítót kell tehát készíteni rá, de olyat, amely döntően nem rontja el eddigi munkánkat, azaz, nem fojtja el az eddig kapott plusz teljesítményt. A labirintus rendszerű hangfogók helyett, amelyeket a szériamotorokon leggyakrabban alkalmaznak, egy más rendszerű zajcsökkentő eszközre van szükségünk. A rezonátorokra többnyire az elnyelő (abszorbciós) hangfogókat alkalmazzák, de van rá példa, hogy kombinálják a kettőt. Az elnyelő hangfogó jellegzetessége, hogy a legegyszerűbb építési formában a belsején egyszerűen át lehet látni, nincs benne látható akadály. Csakhogy a belső csőszakasz perforált lemezből van, ezt egy kőgyapottal lazán kitömött henger veszi körül. Hogy mi történik egy ilyen hangfogóban, nem annyira fontos, a lényeg a végeredmény: a kipufogó elfogadhatóan csendes lesz. A hangfogó méretezése a végcső átmérőjével kezdődik. A végcsőre mindig kívülről kell egy passzos csődarabot szabni, rá egy szorítóbilincset, hogy rögzíteni tudjuk. A középső csőszakasz perforált lemezből van hengerítve, a vége megint egy csődarab. Ezeket előre összehegesztjük. Ezután befedjük egy nagyobb hengerrel, az elejét-végét egy peremezett lemezkoronggal. Összehegesztéskor a hátsó nyílás lezárása előtt kerül bele a kőgyapot (üveggyapot). Nem kell nagyon keményre tömni, mert akkor hangos lesz, ha túl lazára van tömve, szintén, és gyorsan el is távozik a perforált lemez lyukain a töltés. Egy idő, illetve futásteljesítmény után a kőgyapot elolajosodik, részben távozik, a hangfogó egyre hangosabb lesz, fel kell frissíteni a töltését, vagy másikat készíteni. Lehetséges a hátsó falat szerelhetőre gyártani, akkor könnyebb a dolog, így viszont nem könnyű a tömítettséget biztosítani, valahol mindig nedvesedik a dob vége. 
A takaróhenger kidolgozás szempontjából ugyanaz, mint a rezonátor középrész, a mérete is hasonló, kisebb eltérések megengedhetők, azzal, hogy a szériamotorokra a karcsúbb és hosszabb hangfogó illeszkedik jól. A képen látható két hangfogó közül a felső 95 mm átmérőjű, 30 mm belméretű csővel kezdődik, 300 mm hosszú, és egy negyedliteres motoron működik, a hangja nem erősebb lényegében a szériakipufogóénál. A kisebb egy kismotoron szolgál, ott elég a 64-es átmérő, és a 240 mm hossz, azon már rajta van a szorítóbilincs is az elején. Kívül borítsa be mindenki a hangfogót ízlése szerint alu-, vagy akár rozsdamentes lemezzel, vagy egyszerűen be is lehet festeni. A szórópalackokban kapható festékek praktikusak ugyan, otthon is lehet fújni, sajnos, sok esetben, kiszáradás után a benzin oldja a festéket. Olyankor, amikor nem függeszthetjük a hangfogót közvetlenül a végcsőre szerkezeti okok miatt (korábban említettük), a középrésztől hátrafelé lehet ugyanolyan átméretben hengeres, ekkor a hangfogót az üres henger belsejébe építjük. A felhasznált anyagoknál itt is érvényes a korábbi elv, könnyű, vékony falú szilárd csöveket érdemes felhasználni.
Szakirodalom:
- Helmut Hütten: Schnelle Motoren...6.Auflage,Richard Carl Schmidt & Co. Braunschweig, 1977
- Helmut W. Bönsch: Die Funktion der Expansionskammer. MOTORRAD, 13/1979
- Motorrad folyóirat, 1980-1988
- ifj. Máthé István: Motorkerékpárok szerkezettana és tuningolása, I. rész, tanulmányi segédlet, MAMI 2000
- Motor Revü, 1996/10
- Számítógépes programok kipufogótervezéshez
Elérhetőség:
Bálint Rudolf - R : r17ts(kukac)freemail.hu
Bartal Pál - Pool : bartalp(kukac)freemail.hu
A cikkben leírtak alapján elkészített rezonátorok okozta károkért semmilyen felelősséget nem vállalunk!
