Poroszkálva századunk innovációs sztrádáján pár éve úgy döntöttem, hogy az akkor még nálunk kissé misztikus homályba merülő GPS-el bővítem amúgy sem szűkös „elektromos- kütyü” gyűjteményemet. Az elmúlt 1-2 év alatt robbanásszerű fejlődés ment végbe, és már egy óvodás korú gyermeknek sem újdonság egy navigációs berendezés.

A polgári felhasználásban először a gépkocsik piacán kezdte meg hódító útját, de mivel nem mindenkinek van ki a négy kereke -gondolok itt ránk, motorosokra- ezért specifikus módosításokra volt szükség, hogy könnyen, biztonságosan, és hatékonyan tudjuk kezelni ezeket a berendezéseket kedvenc gépsárkányunk nyergében utazva. Gondolok itt a por és esőálló tulajdonságokra, megfelelő rögzítésre, és kesztyűben kezelésre.

Ha körbenézünk a piacon, akad pár ilyen berendezés a maga előnyeivel és hátrányaival. Előnyként egyértelműen a korábban felsorolt tulajdonságok hozhatóak fel, és hátrányként általában egyetlenegy dolog róható fel nekik. Viszont ez az egyetlen hátulütő sokak döntését nagyban befolyásolja, és ez nem más, mint az ÁR! Annak ellenére, hogy folyamatosan csökkennek, még sokak számára megfizethetetlenek. Aki egy 3-4 milliós gépcsodával jár az nem is gondolkodik sokat, megveszi, de mi van (lesz) velünk szocimotorosokkal? Ha nem akarunk kimaradni a szórásból, akkor egy ötletként szolgálhatnak a következő sorok.

Ezt a párost több mint 1 éve használom autós navigációra. Ha az autós töltőt is hozzáadjuk, akkor 60e jómagyar forintba került eddig a „hóbortom”. Mivel alapvetően én túramotoros vagyok, és imádok utazni, ezért folyamatosan ott motoszkált az agyamban, hogy miképp tudom motoromon is alkalmazni a „technikát”.

Sokat nem vacilláltam, egy-két határozott kattintással megrendeltem a kiválasztott tartozékokat. Egy bicajtartóként forgalmazott rögzítőelemet (1. kép), valamint egy PDA specifikus tartót (2. kép). Postaköltségestől sem haladta meg a 4e Ft-ot az összeg. Amint megérkezett, azonnal szereltem is fel, és próbáltam is volna ki, de újabb problémák merültek fel. A tartóból se le, se oldalra nem tud kimozdulni, de fentről annál inkább. Az asztalsima utakat ismerve nekem kétségeim voltak. Tartottam tőle, hogy egy-két jól sikerült huppanó után könnyes búcsút vehetek hőn szeretett digitális asszisztensemtől.

Több hónapos brain-storming után megszületett a megoldás. Az utcában lakó bőrdíszműves mester – ő készítette a villatáskámat – egy bőr „sapkát” készített a PDA-mra (3. kép). Egyszerű és esztétikus, könnyen fel- és leszerelhető, végzi a dolgát és csak 1db Mátyás királytól kellett megválnom cserébe.

Ha már van PDA-s autós navigációd, akkor kevés ráfordítással ugyanaz használható motoron is, ha nincs, akkor pedig az egyik legolcsóbb és mellette leghatékonyabb megoldás. Remélem, néhány olvasónak tudtam ötletet adni. Széles utat.