Csaba (nick: csabared) felvetette, hogy miért is ne indulhatnánk Pannóniával. Szeptemberben be is szerzett egy alkalmas példányt, és magára vállalta a műszaki felkészítést,  valamint hozzálátott a szervezéshez. A felkészítés késő ősztől egészen az idei év júliusáig tartott. Hamarosan a csapat létszáma is összeállt, és immáron 4-en voltunk. Csaba, mint csapatkapitány, az összes a nevezéssel járó adminisztrációt elvégezte helyettünk….., nevezésünk sikeres volt, és indulhattunk a 77-es rajtszámú 1969-es Pannónia P10-essel.

Most ugorjunk kicsit előre: elérkezett július 14-e. A terv szerint a reggeli órákban összegyűjtöttem a bp-i csapat egy részét. Az autót megpakolva, a magunkkal vinni szándékozott cuccokkal Madocsa irányába fordultunk, ahol Csaba lakik. Megérkezésünkkor várt minket az utánfutó, amire felpakoltuk a versenymotort és a magunkkal vinni szándékozott technikai felszerelést. Késő du. értük el a kunmadarasi repteret, ami helyet biztosít a 24 órás megmérettetésnek. Rövid sátor- és pavilonállítás után megkezdtük a felkészülést. Másnap 12 óra magasságában rövid üdvözlés és a versenyszabályok ismertetése után a szabadedzés következett, amelyen megismerhettük közelebbről a pályát, ami egyébként igen technikásra sikeredett. 15.00-kor elkezdődött a verseny. Mi célul tűztük ki magunk elé, hogy minél több időt töltünk el a pályán, és a lehető legtöbb kört fogjuk megtenni. A rajt a régi hagyományoknak megfelelően történt. A pálya egyik oldalán a segítő tartja a motort, és a start pillanatában a pálya/út másik felén ugrásra kész versenyző odarohan a motorhoz, berúgja vagy betolja és nekiiramodik. Csabared kezdett elsőnek, jómagam pedig a segítő szerepét töltöttem be. Motorunk a mezőny utolsó 1/3-ból indult, tehát a rajt pillanatakor keletkező tömeget megúsztuk. Első köreink a ~3,5 km hosszú pályán 3 perc 50 másodpercesek voltak, de később ezen jelentősen javítottunk. Csak álltam a pálya szélén és bámultam ki a fejemből, hogy egyes típusok mennyire gyorsak. Tisztára, mint egy motoGP! Pl. ott volt a 114-es rajtszámú motor, ami 2 perc alatti köridőket produkált a pályán!! Cs. Andris (régi) kollégám a győri csapattal képviseltette magát (újra) ebben az évben. Láttam a Trophy Mz-jüket elviharozni és a Suzuki GT 250 is hasított, bár ez utóbbi sajnos műszaki hiba miatt kiesett.

Az első másfél óra után motorunk kiállt a depóba és szomorúan tapasztaltuk, hogy a bal hátsó rugóstag eltörött, de volt remény a Pannóniás tábornak köszönhetően. Kaptunk egy pár hátsó rugóstagot az egyik időközben sajnos tönkrement P21-esről. Ezután a járgányunk úttartása növekedett, és jobban be lehetett dönteni a gépet. Célunk volt, hogy sötétedés előtt mind a 4-en menjünk a géppel, hiszen nem sok alkalmunk volt a verseny előtt megismerni a vasat. Az 1969-es Pannónia P10-es motorunk, ellentétben a többi csapat motorjaival, nem sok tuningon esett át. Az első dobféket, nagyobb méretűre cserélte Csaba (a nagyfékdobos Pannóniáét kapta), valamint a gyári kipuffogók helyére „Bába” dobok kerültek. Ezek a kipuffogók némileg növelték motorunk teljesítményét, és a hangja is vérmesebb lett tőle. A dobok némileg fel lettek húzva a jobb dönthetőség érdekében. A pályán őszintén szólva meglepődtem, hogy mennyire megy ez a magyar egyhengeres járgány. Egyenesben (óra szerint) nem ritkán sikerült vele 115-120km/h tempót elérni, persze leginkább akkor, ha ráfeküdtünk a tankra. A motor súlypontja sokkal alacsonyabban van mint pl az én „kincstári” 350-es Jawámon, és ezt a tulajdonságot a kanyarba való bedöntéskor nagyon is díjaztuk. Az első 1,5 órás szereplésem alatt hamar ráéreztem a motor pozitív tulajdonságaira, és a köridőim kedvezően alakultak. Hamar megtanultuk, hogy gyorsításkor, kanyarodáskor és a hosszabb egyenes szakaszokon csak a tankra dőlve jó motorozni, a kedvezőbb légellenállás és a dönthetőség érdekében. Felegyenesedni csak a kanyar előtti lassítások alkalmával volt célszerű, hiszen ilyenkor grátisz fékerő társult a dobfékek mellé, amelyek egyébként meglepően jól működtek. Az első szereplésem alkalmával pár másodperc erejéig megtorpant a gép majd durrogott egyet a kipufogó. Gondoltam, hogy ez az átmeneti üzemzavar nem lehet súlyos, persze később meg kellett keresni a probléma okát. Utánam Jani következett, akinek az első szereplése balszerencsével kezdődött, mert még az első köre alatt elszakadt az első fékbowdenje. A boxba óvatos tempóval érkezett vissza, és a szakadt bowden helyére új került. Innentől fogva az 1-2 durrogást leszámítva, nem volt probléma. Tamás szereplése alatt a durrogások súlyosabb problémát okoztak, mivel a motor több ízben is leállt. A járgány depóba került egy fél óra erejéig. Ekkor már sötétedett, és a probléma forrását igyekeztük megtalálni, nehogy a sötétben kelljen a pálya túlsó végén vesztegelnie a motornak akár 1 percet is. A hibát a megszakítóhézag fokozatos elfogyása okozta, de ezt is sikerült orvosolni. A szerelés végén már teljes sötétség borult a pályára, a megvilágításról gondoskodó aggregátoros lámpákat leszámítva. A gyenge fényviszonyok miatt (bár a járgány tuning első lámpája kiválóan tette dolgát) az egyik csapattársamnak sikerült a motort kivezetnie a pályáról a dzsindzsásba, de hál' istennek nem esett baja. A motor is rendben volt, azt az egy-két ágat meg fűcsomót leszámítva, ami ott díszelgett a verdán.

A megtett távot és a benzinfogyást figyelembevéve motorunk fogyasztása 4,5 l/100 km körül mozgott annak ellenére, hogy hajtottuk rendesen. A versenyre 2db 20 literes és 1 db 5 literes marmonkannával készültünk. Az első 20 literes kanna este 11 körül kiürült, hozni kellett valahonnan üzemanyagot. Autóba szálltam Jani cimborámmal, de sajnálattal tapasztaltuk, hogy csak Karcagon van nyitva az egyetlen benzinkút ilyenkor. A városba hajtva igazoltatott minket 2 db rendesnek „látszó” közeg, akik még útba is igazítottak minket. Aranyszabály: sose közlekedj ugyanazon az úton visszafelé, mert ne adj isten ugyanazok a rendőrök ugyanott igazoltathatnak. Mi sajna nem így jártunk el… A két büszke fiatal „közeg” éjfélkor a kihalt város közepén újra igazoltatott minket, sőt szabálysértést varrtak a nyakunkba, miszerint nem álltunk meg az ő utcájukba hajtáskor a stoptáblánál. Ez 5000 Ft-ba került nekünk. Remélem a két túlbuzgó fiatal „közegnek” dagad a mája, viszont azt is remélem, hogy púp nő a hátukra és egy negyedik „láb” a homlokukra! Ezúton is kellemes napot kívánok nekik!

Kezünkben a csekkel és a kannával visszaautóztunk. Megérkezésünk után úgy gondoltam elmegyek aludni. Innentől kicsit összefolytak az események. Elaludtam fél órával a telefonon beállított ébresztőt, és a sátorból kikecmeregve láttam a pályáról visszatérve Janit, és hallottam, amint iszonyatos mennydörgés jön a motorból. Leszakadt a jobb oldali kipuffogó könyök, de ez orvosolható volt, viszont a szerelés ideje alatt volt idő felébrednem. A könyök visszakerült a helyére, és az éjszaka meghozta szerencsénket, mert a hátra lévő kb. 14 órát problémamentesen tettük meg! Magamhoz kellett térnem. Elárulom 1,5 dl kávé és egy Bomba csodákra képes! Pályára kerülésem után érződött is, hiszen még talán sosem döntöttem mélyebbre a motort előtte, és jópár járgányt megelőztem a kategóriánkból. Plusz egy Mz, meg a Jawa-Cz 250 is mögém került, de csak rövid időre. Az éjjeli és a hajnali órákban a lehűlt idő miatt sokkal jobban ment a motor, dinamikusabban gyorsított ki a veterán korú járgány. Az 1ik kanyarban láttam a győriek Trophyját felborulva, reméltem, hogy a vezetője nem szenvedett sérülést, bár láttam az egyik lábára igen sántított (utólag kiderült, nem törött el a lába). Az egyik kanyarban nekem is sikerült majdnem egy hatalmasat nyalnom, mivel az ív nagyobbra sikerült, és kikerültem az út melletti fűre. Azt hiszem ebben a kanyarban sikerült a hátsó lámpát elhagynom… Nehezen, de megtartottam a motort, és sikerült egy félméteres gazdarabot begyűjtenem, ami végig díszelgett a kipufogón, ameddig le nem mentem a pályáról. Köreim vége felé elkezdett kivilágosodni, és többet láttunk a pályából, ami megengedte, hogy biztosabban tartsuk a motort az íven. Utánam újra Tamás következett, én pedig a depóban egyszerűen elaludtam.  Mind a 4-en hulla fáradtak voltunk, de a cél ott lebegett az orrunk előtt: „végig kell csinálni a versenyt!”. Kb. de. 11-kor érkezett el újra az én időm, és újra harcba szálltam a magyar paripával. A pályán apró köveket és salakos szennyeződéseket fedeztem fel, köszönhetően a már lassan 1 napja folyó küzdelemnek. Szerettem volna egyben megúszni a megmérettetést ezért óvatosabban vezettem a motort, de így is elég jó köridőket produkáltam. Eddigre az átlag köridőnk 2 perc 44 másodperc körül mozgott egyébként. A motor mindvégig fáradhatatlanul dolgozott alattam. A verseny 15 óra után 1-2 perccel ért véget. Mi ebből 20 óra 23 percet töltöttünk el a pályán aktív versenyzéssel, és ezalatt 345 kört tettünk meg. A 33 csapatból abszolútban a 20-ik, a magyar egyhengeres kategóriában a 6.-ak lettünk. A verseny végére a kipufogók oldala több helyen is végigkarcolódott, a lábtartók megfogytak, és a zsír új gumik oldala igencsak megkopott.

Elszánt és profi csapatokkal kerültünk pályára. Ennek jó példája pl. az egyik osztrák Yamaha RD250-es, mely motorhiba miatt, az egyik hengerrel folytatta a versenyt és még így is végigcsinálták (!!). A pályán történtek balesetek, mi hál' istennek épp bőrrel megúsztuk. Akik nem jártak szerencsével és megsérültek a verseny ideje alatt, azoknak jobbulást kívánok!!! Köszönet a szervezőknek, a Pannóniásoknak, a csapattársaknak, a versenyzőknek és mindenkinek aki közreműködött, hogy sikeresen teljesítsük a kihívást! Király volt! Jövőre is indulunk természetesen!

 

A versenyről még több infó, videó és kép megtekinthető a csapatunk honlapján: www.konczt.extra.hu