Kecskeméti edzésen a felújított blokkot szépen behangoltuk. Igazán jól muzsikált a gép, nem volt okom panaszra. Az edzésen kiderült hiányosságokat is kijavítottuk. Kapott két szép Heidenau gumit, így végre nem a tapadás elvesztése okozta a legnagyobb gondot. A hátsó teleszkópokat is kicseréltem egy pár Jawa rugózásra, mely erősebb csillapításával, jobb kanyarstabilitást ígért. Átalakítottuk a jelentősen megemelt lábtartóhoz a váltókar szerkezetét. Egy bonyolult, tolórudas mechanikával a váltókart a lábtartóhoz emeltük, ezzel elősegítve a precíz és gyors váltást. Persze egy versenyző sem hitte el nekem, hogy szükséges egy ilyen bonyolult szerkezet, de tényleg bevált, ezért nem zavar a döbbent és értetlen arckifejezés, amikor először meglátják.

Fékkarmantyúkat is cseréltem, és friss DOT 5.1-es fékfolyadékot is kapott, ezzel megszűnt a fék enyhe szorulása. Végül új kipufogót is felszereltem.

 

Gépem összeállt, de egy megszakadt menet miatt még át akartam vinni Bambihoz, mikor alig 500 méter megtétele után elkezdett kihagyni a gyújtás, végül teljesen le is állt a motor. Több napig nem is sikerült beindítani. Kicseréltem mindent ami gondot okozhat, mire beindult, de amikor odaértem Bambihoz megint leállt. Újra beállítgattunk mindent, kicseréltük a szimeringet és a gyertyát is, ezzel megint problémamentes lett. Gond nélkül haza is értem, végig jól működött, így megnyugodtam, hogy a versenyen sem kell hibától tartanom.

 

Egy héttel a verseny előtt egy esős péntek délután azonban totálkárosra törték az autómat, mely elsőszámú csapat és ellátmány szállító szerepét töltötte volna be. Bár ez erősen megviselt, de mint jó szocimotorosnak, volt egy elfekvő öreg Skodám is, amit nagy nehezen beindítottam, tehát a versenyre volt mivel leutazni…azaz lett volna, ha ezt a kocsit a verseny előtti csütörtökön szintén totálkárosra nem törik az önbecsülésemmel és a lelkesedésemmel együtt. Ezen a ponton többen megpróbáltak lebeszélni, de mivel nagyon rákészültem a versenyre, győzött a makacsságom és még a leutazást is megoldottuk Storch Csaba és László István barátaim segítségével.

 

Mintha átok ülne rajtam: két baleset és megmagyarázhatatlan gyújtáshibák után, rossz ómenként az odaúton csúnya sötét felhőkből szakadt ránk az ég. Említett makacsságom azonban kész volt szembeszállni a Sors akaratával és úgy voltam vele, ha ronggyá ázok, akkor is motorra ülök a hétvégén. Úgy tűnt a Sors rájött hiábavaló elriasztásomra pazarolnia energiáit. Mire leértünk kitisztult, így száraz időben tudtuk megkezdeni az első szabadedzéseket.

 

A motor nagyon jól ment, de a szűk és veszélyes utcai pályától tartottam, ezért óvatosra vettem a mutatványt. Az első pár kör is elegendő volt arra, hogy rájöjjek, mennyire különbözik az utcai verseny a pályaversenyektől. Utcán mindenki szokott közlekedni, esetenként sportos stílusban is, na de verseny tempóban teljesen új élmény volt a számomra. Útjavításból származó hibák keresztülhúzták az ideális ívre vonatkozó minden elképzelésemet, por és sárnyomok tették kiszámíthatatlanná a tapadást, ezenfelül járdaszegély sokkolt kigyorsításkor. Bukótér és kényelmes kavicságy helyett vasoszlopok, sikánba belógó téglaépület sarka veszélyezteti a hibázókat. A belógó faágakat még élveztem is, ahogy végigcsattogtak a bukósisakomon és a pályára berohanó gyalogosok is csak a változatosságot fokozó pályaakadályként tudtam felfogni.

 

Elsőre ijesztően veszélyes és életszerű egy ilyen utcai pálya, ahol nem lehet hibázni, mert azonnal, keményen megbüntet, de ahogy kezdtem belejönni és kitapasztalni a jellegzetességeket és a pályahibák optimális leküzdését, mindez már nem tűnt olyan veszélyesnek és tényleg nagyon izgalmassá és élvezetessé tették a futamot. Kezdeti óvatosságomat felváltotta a megfontolt versenyszellem. Az külön tetszett, hogy az út mellett álló rendőrök kivételesen nem állítottak meg gyorshajtás miatt, bár beletelt egy kis időbe mire sikerült leküzdeni a vészfékezési kényszeremet a láthatósági mellényt megpillantva. :-)

 

A küldetésem első részét sikerült teljesíteni. Az örkényi versenyhez képest, a motor végre saját lábán jött le a pályáról, és a kezdeti bizonytalanságom ellenére a köridőm is javuló tendenciát mutatott. Menet közben azt tapasztaltam, hogy nem tudom eléggé ledönteni a motort, mert többször elcsúszott a hátulja a jó minőségű gumik ellenére, de ezt nem lehetett mindenhol az úton lévő szennyeződésre fogni. Aztán okosabb versenyzők felhívták ismét a figyelmemet, hogy a guminyomást csökkenteni kell az utcán megszokotthoz képest. Igen, megint elfelejtettem! Miután kisebbre vettem, némileg javult a tapadás a következő edzésen, így további javulást sikerült elérnem, de Bambi észrevételei alapján arra is rájöttem, hogy túl kemény a hátsó rugózás, ezért elpattog a kerék. Gyaníthatóan ezért nem fogja az utat rendesen.

 

Sajnos nem sokáig tudtam ennek örülni, mert rá kellett jönnöm a Sors nem feladta a harcot, csak taktikát váltott. Második edzésen, néhány kör után egyszerűen besült a hajtórúd csapágy, így megint tolnom kellett a motort. Miután levettük a hengert kiderült, hogy a görgőkosár széthullott a görgök pedig nyikorogva csúsztak a csapszegen. Szomorúan konstatáltuk, hogy ezt megint nem tudjuk megcsinálni, de nem volt kedvem ismét feladni a versenyt, ezért elkezdtünk gépműhelyt, alkatrészt keresgélni, hogy kicseréljük a hibás hajtórúd csapágyat. Megpróbáltunk más csapattól lejmolni tartalék blokkot, ha más lehetőség nincs, de végül nekik is szükségük lett rá. Bambi felajánlotta, hogy robogjunk vissza Pestre a műhelyébe ahol mindent meg tudunk a másnapi versenyig csinálni. Már éppen indultunk volna, amikor az MZ-klub turista szakosztályából Krisztián felajánlotta, tegyük át az ő motorjából a blokkot, hogy ne kelljen hazamenni, meg egész éjszaka szerelni.

 

Elképesztő önzetlenség és bátorság. Én teljesen meghatódtam tőle. Eleinte el sem akartam fogadni, de miután felvázoltuk neki, hogy akár tönkre is mehet a blokk, továbbra is nyugodt maradt, és nem vonta vissza az ajánlatát. Bambi pedig felelősséget vállalt a blokkért, mivel ő rakta össze, de ha mégis gond lenne, akkor a hazajutást is meg lehet oldani. Rögtön neki is estünk a motorjának. Kivettük a blokkot és átraktuk az enyémbe. Közben utolért minket a nagy és csúnya felhő, hogy nagy záporral próbáljon minket elmosni, ha már a hajtókar szorulás nem tudott keresztbe tenni nekünk. Ahogy nagymamám mondta: „Nem vagyok babonás, mert az szerencsétlenséget hoz”, de ennyi kínlódás után kezdtem azt hinni, valaki voodoo-babát csinált rólam a levágott lábkörmömből, és mindig akkor tesz keresztbe és úgy, hogy lehetőleg ne jöjjön össze semmi. Ennek ellenére a motorcsere sikerült, a gyújtás kicsit vacakolt, de trafócserével sikerült megoldani ezt is, a csereblokk pedig igazán jól viselkedett. Hulla fáradtan mentünk a szállásunkra ahol pillanatok alatt elnyomott az álom.

 

Másnap gyönyörű idő várt minket a pályán. Tankolás és friss akkumulátor beépítése után nagy lelkesedéssel indultam neki a vasárnapi időmérő edzésnek. A szombati időmet némileg javítva sikeresen piszkálgattam a mezőny végét, ami már csak azért is eredmény, mert Bábolnára csak az igazán elkötelezett versenyzők jöttek, a várható rossz idő miatt. A pálya sajátosságai miatt azonban nem mertem erőszakosan támadni, és mivel beláttam, hogy ellenfelem ügyesebb, felhagytam a támadásával és ráálltam a követésére, de miután tényleg ügyesebb volt szépen ott is hagyott. Ezért jobb híján finomítgattam a vezetési technikámat és pályaismeretemet. Ami meglepő, hogy most egy lazább, kényelmesebb, de átgondoltabb stílussal, jobb időket sikerült mennem, mint az agresszívvel. Ki gondolta volna, hogy érdemes lehet az eszünket is használni :-). Amikor kezdtem igazán élvezni a körözést, egyszer csak megint kihagyott a gyújtás, majd szépen fokozatosan le is állt a motor. A versenyhétvége alatt most láttam először aggodalmat Krisztián arcán, de gyorsan megnyugtattam, hogy csak a gyújtás ment el megint. Vadul cserélgettük a gyertyákat, trafókat, de csak nem akart normálisan beindulni…aztán valakinek eszébe jutott, hogy meg kéne nézni az akkufeszt, hiszen generátor ezen a motoron nincsen, így a gyújtás csak az akkuból kaphat villanyt. Persze előzőleg már megmértük, de elfogadható volt a feszültség, rákapcsolt gyújtással is, amikor azonban megforgattuk a főtengelyt, azonnal leesett 6V-ra a 12V-os akku. Úgy látszik a frissen töltött akkumulátorunk 6 kör után megadta magát. Beraktuk a tegnapi akkut, de azzal is ugyanezt csinálta, ez a darab sem most éli a fénykorát. Szerencsére előrelátó módon hoztunk egy szuper nagy akkut is. Ezzel minden gond nélkül azonnal elindult a motor, bár a versenysúly jelentősen megnövekedett.

 

Az előírt feszültség megtette a hatását. A versenyre már magasabb fordulaton is jobban húzott a motor. Végre komoly esélyeim voltak, hogy nem utolsónak futok be. Persze a rajtnál a javuló időim ellenére az utolsó rajtkockából indulhattam. Felvezető kör után alig sikerült beállnom a helyemre, már indították is a futamot. Valószínűleg ez mást is megzavart, mert a zászló lendítése után többen elfelejtettek elindulni, ezt kihasználva legalább 2 motort sikerült otthagynom. Az első kanyarban persze feltorlódtak az emberek az ideális ív környékén, de a tolongás miatt lassan mentünk. Ezt kihasználva elhagytam az ideális ívet és még egy motort sikerült magam mögé utasítani a tolongásban. Következő kanyarban már széthúzódott a mezőny ezért felgyorsultunk, de az előző taktika megint bejött. Innen egy hosszú egyenes szakasz jött. Mivel a mezőny erős volt, nem számítottam arra, hogy további előzéseket sikerül végrehajtani tiszta helyzetben. Abban reménykedtem, hogy legalább ezt a pozíciómat tudom tartani. Ekkor azonban megint beszóltak felülről, ráadásul valami csúnyát, mert a blokkból a kezdődő szorulás hangjai szűrődtek ki. Kuplungot azonnal behúztam, főtengely megállt, én meg kigurultam a pálya szélére, miközben szomorúan konstatáltam, hogy elhúznak mellettem az imént megelőzött emberek. Végigfut az agyamon, hogy megint fel kell adnom a versenyt, ráadásul Krisztián alig bejáratott blokkját is szétütöttem. Utolsó szalmaszálként ráeresztem kigurulás közben a kuplungot és lám könnyedén és azonnal beindul a motor, de amint odahúzom neki megint elkezd szorulni, na ha beindult akkor nem adom olyan könnyen az utolsó helyezettnek járó pálinkát. Pár gázfröccsel és óvatosabb gyorsulással sikerült lehűteni a dugattyút, így végre stabilan tudtam menni. A következő körben mire újra felbátorodtam, megint kezdett szorulni, ugyanazon az egyenes szakaszon, így megint csak gázfröccs óvatos gázkezelés. Harmadik körben rájöttem, hogy a pályát egészen jól viseli a motor ha kímélem. Kizárólag ebben az egyenesben akar megszorulni, ezért gyorsulás helyett kényelmes utazósebességgel és gázfröccsökkel stabilan életben tartottam a motort és illedelmesen lehúzódtam azok elől, akik leköröztek engem. Most már csak arra összpontosítottam, hogy a versenytávot tudjam teljesíteni, hiszen a gyorsabb mezőny zavarása nélkül nem tudtam íven maradni. Krisztián, a párja és a turista szakosztály lelkesen szurkoltak nekem. Bíztattak a pálya széléről, hogy húzzam neki, meg ne kíméljem a blokkot, de sajnos a szorulás az nagy úr. Szívesen húztam volna, de nem lehetett.

Nem irigylem azokat a motorosokat, akik más lassabb kategóriában, de velünk együtt indultak. Elég sokkoló ahogy össze vissza kerülgetnek, és csak azt ismételgetem magamnak, hogy - „tudják mit csinálnak, tudják mit csinálnak, vigyáznak rám”- csak abban nem voltam biztos, hogy én jól csinálom a lehúzódást.

Szerencsére a körök lassan elfogytak és a motor is kibírta. Sokkolt a hír, hogy bár utolsóként értem be, az egyik motornak leesett a lánca, ezért ennek pilótája érdemelte ki a pálinkát, kiemelkedő negatív teljesítményével. Szóval még egy rendes utolsó helyezést sem sikerült összehoznom. Ezzel bebizonyosodott, hogy tényleg csődtömeg vagyok. :-)

 

A kétnapos szerelés és a verseny annyira kivette az erőmet, hogy csak néztem ki a fejemből két lukon és sikerült ügyesen elsomfordálni, miközben Krisztiánnak visszarakták a blokkját. Persze pár beállítást, rossz menetek javítását, rossz csavarok cseréjét megcsináltam, ha már úgyis szétszedtük. Szerencsére a motorja gond nélkül beindult, de mikor megpróbálta elvinni egy próbakörre, kiderült, hogy váltókar nélkül nem tudja használni. :-) Felrakás után már tényleg nem volt semmi gondja.

 

A díjátadón végre átvehettem első serlegemet. Bár mindenki kapott aki nem esett ki, én már ennek is nagyon örültem, ráadásul a 22 indulóból 13 ért célba, ezért a kivárásos (Baumgartner) stratégiának köszönhetően utolsó előtti befutóként is 6 pontot kaptam. Ezzel többek szerint végre megtörtem az átkot, és nem lesz több ilyen gondom. Remélem tényleg így lesz, de a biztonság kedvéért a rossz blokkomat felraktam Bambi utánfutójára, hogy kezelésbe vehesse.

 

Hulla fáradtan, de végre eredményes hétvégével a hátunk mögött indultunk hazafelé. Krisztiánékat Tatabánya után értük utol. Az út szélén tanakodtak mi lehet a baja a motornak. Természetesen megálltunk és jelentős mennyiségű szerszámkészletünkkel neki is estünk, hogy megjavítsuk. Összerakás közben figyelmetlenül vezettük el a generátor kábelét és ezt kidörzsölte a megszakítóbütyök, valamint a csontszáraz kenőfilc miatt teljesen megszűnt a megszakítóhézag és ekkor állt le a motorja. A hibákat kijavítva ismét folytathatták útjukat. Sajnos később megtudtam, hogy Budapest előtt megszorult a dugattyú, de ennek ellenére hazaértek. Később Bambi kezelésbe vette és szerencsésen megoldotta a motor gondját.

 

 

 

 

Köszönöm Krisztiánnak az önzetlenségét, a motorblokkot és sajnálom az összes kellemetlenséget amit ennek következtében elszenvedett. Bambinak is köszönöm a rengeteg segítséget és alkatrészeket, amivel folyamatosan támogatja ambícióimat. Köszönöm Feleségemnek, Storch Csaba, László István és Urbancsek Zsolt barátaimnak minden támogatásukat, nélkülük nem sikerült volna. A cikkben szereplő képeket feleségem fotóiból válogattam. Köszönöm munkájukat!