Idén nemhogy pályán nem voltam, de még motoron sem ültem. ETZ-n pedig soha, az Euroring is teljesen ismeretlen volt számomra. Lánckerekeim kritikán aluli állapotban vannak, erősen féltem, hogy átugrik és elszakítja a láncot, ráadásul a kislánckerék tényleg az ETZ-hez kapható legkisebb 15 fogú lánckerék, ami előnyös, ha az ember fia ekét akar a motor után kötni, de egy közel sík pályán a végsebességet és a motor dinamikáját egyaránt megöli. A motorblokkra sem jutott időm, de az enyhe kopogás ellenére stabil alapjárat bizakodásra adott okot. Előző este a bezárt agyagbányában kipróbáltam a „motoros kapa” funkciót, felszántottam vele a bányát, így már végképp nem aggódtam a műszaki megbízhatóság miatt. Gumik a kapható legolcsóbbak, de legalább jó állapotúak, végül is a Mátrában jól teljesítettek, legfeljebb a fékezéseknél és kigyorsításoknál óvatosabbnak kell lennem. Persze pozitívum is van. Futómű, fékek, kezelőszervek, karbi, elektromos rendszer példásan felkészítve, túl nagy gond nem lehet.
 
Nyolc óra után érkeztünk meg az Euroringre. Az 5-ös útról megközelítve hamar megtaláltuk. Én rögtön elmentem nevezni. Itt már nagyon izgultam. Igaz, hogy többször voltam már pályán, de mégis ez az első versenyem. Izgalmamban több ponton elrontottam a nevezési lapot, nem baj, senkit nem zavar a javítás. Kitöltött lappal együtt a nevezési díjat is leadom, most gondolok bele hogy ebben a hónapban ez volt a teljes vagyonom, nem baj, ha már belevágtam csakazértis jól fog sikerülni. Biztos lesz egykét amatőr, akik alapvető technikákat sem ismernek, így talán nem leszek utolsó. Megvolt a nevezés, közben Storch Csaba és László István barátaim, akik feleségemmel együtt elkísértek a versenyre, levették az utánfutóról és összerakták a motort. Gépátvétel rendben zajlott semmi problémát nem talált Bambi. Végül is ez nem volt meglepő mivel Bambival folyamatosan konzultálva készítettem fel. Még van egy kis idő a szabadedzésig, beöltözök a bőrruhába. Ekkor jön Bambi hogy még nem vettem át az időmérő transzponderét. Nagyon hülye vagyok, hiszen tudom hogy működnek a dolgok, de betudom az izgalmamnak. Barátaim gyorsan felrakják a transzpondert, és már megyek is a rajthoz. 
 
Gyakorlatilag még senki nincs ott és már indulhatunk is. Ennek örülök, legalább mehetek egy kényelmes kört, hogy megismerjem a pályát, a kör vége felé azonban már érzem, hogy nincs miért aggódnom, ez is olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. A pálya ismeretlensége miatt óvatosan, de mélyre döntve veszem a kanyarokat, hadd melegedjen a gumi egy kicsit. Egyenesekben nagyon gyengén megy a gép, nem húz rendesen 5000-ig, de ezután megindul 6000-ig, ahol már vége is a nyomaték „hegyeknek”. Nem baj, ezen a pályán a tudás dominál ezért a gyenge gép ellenére nagyon élvezem. A gép viselkedésére is gyorsan ráérzek, merészebben küldöm neki legalább a kanyarokban, ha már egyenesben gyengén szerepel. Jön a sikán, amit már az elején kinéztem magamnak. A sikán egy olyan állat, ami csak egy gyenge cikk-cakknak néz ki, de a pálya tervezői mindig úgy tervezik, hogy ne lehessen bravúros gépkezelés vagy intenzív lassulás nélkül átjutni rajta. Persze minden sikánnak más a titka, ezért a pályáknak ez az a része, ami a legnagyobb kihívást jelenti. Az előtanulmányaimnak köszönhetően már az előző körben rájöttem, milyen íven kell beesni, és csodák csodájára szépen is vettem az akadályt, azonban itt jött a hoppá!
Az előző ismerkedő körben is észrevettem, de az alacsony sebesség miatt nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy a sikán után enyhén továbbkanyarodik a pálya. Most azonban ledöntött motorral meglepődtem, mert a bejáratánál egy másik útvonalat néztem a pályának, eszerint pedig egyenesen kellet volna továbbmenni, a pálya azonban tovább kanyarodott, pillanatnyi meglepődés után reflex-szerűen mélyebbre döntöttem a gépet. Ez a reflex sokszor tett jó szolgálatot, hiszen a jól ismert motorjaimon mindig úgy mentem, hogy gond nélkül lehessen tovább dönteni ha szükséges, most azonban, amire nem számítottam, egyszer csak megindult a motor hátulja és már csúsztam is az aszfalton. Káromkodtam egyet magamban, mert tudtam hogy most törik mindjárt rommá a gondosan felkészített motorom, és már az edzés második körében fel kell adnom a versenyt. Csúszás közben még átvillant az agyamon, hogy én is milyen hülye motoros vagyok. Lehet hogy csontom is törik, akkor meg hiába marad egyben a motor, csak a pálya szélén álló mentővel száguldozhatok, de rögtön nyugtáztam azt is, hogy tulajdonképpen nem érzek fájdalmat, mintha egy puha ágyba ugrottam volna teljes lendületből. A protektorok végezték a dolgukat, és megvédtek minden kellemetlenségtől. A vastag bőrön keresztül éreztem még az aszfalt recéit, de ez is távolinak tűnt. Pontosan tudom, hogy balesetkor az adrenalin elnyom minden fájdalmat, ezért nem szabad elhinni, hogy semmi bajunk, ha nem fáj semmi. Mikor megálltam felpattantam, felállítottam a gépet és kivonszoltam a pályáról, nehogy balesetet okozzon, leraktam, végignéztem magamon és még csak kopásnyomokat sem találtam, megtapogattam magam, határozottan egyben voltam. Addigra odaért az egyik pályabíró vagy mentős de addigra tudtam, megúsztam egy karcolás nélkül. Ennek nagyon örültem és már bennem volt hogy indítom a motort és folytatom az edzést, de ekkor rájöttem, hogy a lábtartó és a kormány is durván elgörbült, kuplungkar letört, és a rajtszámom is ripityára hullott. Összeszedtem a darabokat és kitoltam a motort a pályáról. 
 
Mire kiértem a kíséretem is odaért, ők csak a sárga zászlót látták, de egyből megértették mi történt, mikor megláttak engem kullogni. Elkezdtük visszarugdosni a lábtartót, de nem mertük erősen mert féltünk hogy letörik és akkor tényleg vége a játéknak. A mellettünk lévő csapat megértette problémánkat és felajánlottak egy erős csövet, ezzel már gond nélkül visszagörbítettünk mindent a helyére. Újra menetkész volt a gép. Szeretném megemlíteni hogy ha egy elrepedt fémdarabot akarunk visszagörbíteni, sohase görbítsük az eredeti pozícióig, mert a repedés miatt visszahajlításkor jó eséllyel teljesen le fog törni. Szerencsére a használható állapothoz nem kellet teljes visszagörbítés, és a lábtartó letörését is megúsztuk. A rajtszámból újat kellet csináltatni, mire ezzel elkészültek sajnos lejárt a szabadedzés. Az időmérő futamig még sok időnk volt. Megnézegettük hát az oldtimer motorcsodákat, áhítattal szemléltük a felismerhetetlenségig tuningolt versenygépeket. A jól felkészült csapatok, szervízkocsik és speciális felszerelés láttán nagyon örültem, hogy legalább a 250-es ETZ kupán nem szabad tuningolni, hiszen egy egyszerűsített széria-motor felkészítése és versenyeztetése is erősen megterheli a pénztárcám, ha még tuningra és méregdrága gumikra is kellene költenem, akkor indulni sem lenne esélyem, nemhogy eredményt elérni. ETZ-vel meg ha kicsit rendbe szedem, remélhetőleg egy középmezőnyre elegendő lesz a tudásom. 
 
Végre jön az időmérő, most óvatosabb leszek, hiszen az esésemet a pocsék gumi mellet az ismeretlen motor és túlzott magabiztosságom okozta. Csökkentettük a gumikban a nyomást. Ez némileg javíthatja a tapadást, illetve csökkenti a hirtelen megcsúszás lehetőségét. Az utcán használatos nyomáshoz képest mindenképpen érdemes csökkenteni legalább 0,1 barral a nyomást, mert a gumik fokozottan melegszenek, így bemelegedett gumiknál megfelelő lesz a nyomás. Eleinte próbáltam óvatosan, de lendületesen menni. Miután mindenki körbemotorozott, sőt le is körözött, nem erőlködtem. Szemmel láthatóan esélytelen voltam, ezért inkább a vezetési technikám finomítására mentem rá. Innentől kezdve végkép leromlott a köridőm, de legalább jobban megismertem a motort és a pályát. Mikor jobban figyeltem a gépet rájöttem a sikertelenségem konkrét okaira. Hirtelen gázadáskor pillanatra megtorpant a motor, nem a legjobb ez, mert benzinszegény keverékre utal. Megpróbáltam menet közben elvenni az alapjárati levegőből, de nem befolyásolt semmit, itt a subertűn, vagy az úszószinten kell állítani. Nem értettem a dolgot, mert nagyon precízen beállítottam az előírt értékekre a karburátort, aztán már otthon rájöttem, hogy kivettem a légszűrőt, hogy több levegőt kapjon a motor, és hát több levegőt azt kapott, de benzint is illett volna többet adni neki. A szegény keverék pedig sajnos alacsonyabb fordulaton jelent problémát, mert kicsi gázmozdulatra nem reagál a motor, nagy gázmozdulatra pedig hirtelen feltámad, ezért a finom gázkezelés kizárt. Ez roppant bosszantó volt a kigyorsításkor, mert motorfékből nem lehetett finoman ráengedni a nyomatékot, rántott egy nagyot a motor, ami elég veszélyes a kanyar közepénél, ledöntött motornál. Eleinte mellőztem a kigyorsítást, amíg fel nem vettem a motort egyenesbe, de ezt fájdalmasan esetlennek éreztem és különösen lerontotta az önbecsülésemet, miután az élmezőny már többedszerre lekörözött. Ezért próbáltam kuplunggal csillapítani a rántást. Nagy sebességgel közelítek a kanyar felé, váltó visszarúg, intenzív fék, jön a kanyar még mindig nagy sebességgel, döntök még mindig fékezve, kanyar szűkebb mint amit a sebesség megenged, fék finoman felenged, motor, varázsütésre szűkebbre veszi a kanyart, imádok így beesni a kanyarba, kanyar felénél kuplung behúz, motort felpörgetem, kuplunggal finoman ráengedem a nyomatékot, a gyorsulással szépen feláll a motor és már hasítok is az egyenesben…közben ketten elhúznak mellettem, mintha én csak a táj szépséget élvezném egy motoros túrán… Elhessegetem magamtól a megalázottság érzését, hiszen kezdek belejönni, de jó is volna, ha nem kéne kuplunggal és a harmatos blokkal kínlódni. Néhány kör után a kezem kezd görcsölni a túl sok kuplungolástól, de legalább szépen kanyarodok, ha nem is gyorsan. Érzem hogy még mindig félek a gumitól, ezért nem merem dönteni. Ennek ellenére a sikánba érve érzem, hogy a lábtartó leér (megjegyzés a szerelőmnek: felhajtható lábtartót kell felrakni és ha lehet magasabbra tenni) hátsó gumi finoman megcsúszik, de ellenkormányzok és helyreáll a stabilitás. Igen! Így kell ennek lennie, ezért lepődtem meg, amikor váratlanul kiesett alólam a motor az edzésen. Úgy tűnik, tényleg sokat számít a csökkentett guminyomás, de lehet, hogy most csak szerencsém volt, vagy kezdek ráérezni. Most már az sem zavart hogy folyamatosan előzgetnek. Elém került egy Hyosung motor. Lassan ment, biztos valami baj van, ezért én is beálltam mögé amíg kiderül mi a gond, jól esik nekem is egy kis pihenés, de integetett, hogy előzzek. Megelőztem. Később az időeredményeknél láttam hogy tényleg gyorsabb voltam a 2 Hyosungnál és még egy Pannoniát is megelőztem 0,1 másodperccel. Igazi sikerélmény ez számomra …igaz, hogy az összes ETZ-nél minimum 15 másodperccel lassabb voltam, de ez az arány a célegyenesben mért sebességen is elég jól látszott. A mérés szerint 70-et ment a motorom, míg az elmezőny 90-et. Valószínűleg a 150es TS-emmel is jobb időt tudtam volna produkálni. 
Gyorsabban nem ment egyszerűen. Eleinte a 15-ös lánckeréknek tudtam be, de ahogy békésen körözgettem éreztem, hogy fogy az erő a motorból, közben leintették az időmérőt, de majdnem egy teljes köröm volt még. Visszavettem a lendületből, de az erő csökkenésével a csörömpölés is erősödött, ismerős volt a jelenség. Szorul a dugattyú. Adtam neki néhány gázfröccsöt, hátha a friss levegő kicsit lehűti, de nem javult a helyzet, ezért kuplungot behúzva az első lehetőségnél legurultam a pályáról, motor megállt és mikor ráengedtem a kuplungot a hátsókerék blokkolt. Végül is számíthattam ilyesmire, hiszen a szegény keverék fokozott melegedést is okoz. Nem igazán ijedtem meg, a lehetőségeimhez mérten eredményes edzés volt ez az időmérő, és az ilyen szorulás a motor lehűlése után legtöbbször megszűnik. Mivel a kuplungot is időben behúztam nem volt okom aggodalomra, de azért kezdett zavarni, hogy a pálya lehajtóját még nem láttam, mert mindig úgy kell letolni a motort. 
 
Ettünk egyet, majd megpróbáltam berúgni a motort, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy elforog a berúgókar, de a főtengely nem forog. Szétesett a kuplung. Ránézünk az órára még van 1 óránk a futamig. Hajrá, essünk neki! Motort lefektettük, deklit leszedtük, kuplung rendben van, a primerhajtás fogaskereke jött le, az anya pedig beszorult a kuplung alá, rögzítő lemez szemel láthatólag sohasem volt rajta rendesen. Összeraktuk a motort, közben megtanultuk hogy a berúgókart nem kellet volna leszerelni a dekliről, mert nem tudjuk visszarakni, de sebaj, nem kell az nekünk, ledugóztuk a helyét és megpróbáltuk betolni, a főtengely még mindig mereven áll, mintha extra adag Viagrát kapott volna. Nem értjük, mert a kuplungnál fogva meg tudtuk forgatni, de közben elkezdődik a verseny és lemondunk a gépről.
 
Míg a többiek köröznek felpakoltuk a motort, összepakoltunk, leadtam a transzpondert. Közben a futamnak is vége, elbúcsúzok az ismerősöktől. Picit szomorúan, de egy igazán kalandos nap élményeivel elindultunk haza.
Később széthúztuk a motort Bambival. Kiderült hogy nem a dugattyú szorult meg, hanem a hajtókar csapágy sült be. A görgők olvadt fémforgács formájában felkenődtek a dugattyúra és a hengerfejre, a maradékot pedig kiporoltuk a hajtókar csapágyból. Bambi szerint a blokk remek állapotnak örvend, a besülés az utángyártott hajtókarnak köszönhető. Sajnos ebben nem lehet válogatni, csak szerencse kérdése, sikerül-e egy megbízható hajtókart kapni.
 

Most a blokk felújítása vár rám. A következő versenyen biztosan végig megyek!

A cikkeben még látható képekért köszönet feleségemnek!