Utolsó simítások, és néhány lóerő története
(Daniel Pea - 2006-06-30)
Belekerült végül az akkumulátor is. Ekkor jött a csalódás. Az eddigiekhez képest semmi változás sem történt, így szembesültünk a ténnyel, hogy újra kell vezetékelni az egészet. A problémát a vezetékek hajlott kora, és motor építőjének a már fentiekben is említett hozzá nem értése mellett a töltő tekercs, és, mint utólag kiderült, a gyújtáskapcsoló elszenesedése okozta.
Úgy gondoltuk, ha már nekiálltunk, akkor ne végezzünk
félmunkát, így kicseréltük mindhárom tekercset, a gyertyakábelt, és a pipát is. A gyújtótekercs, és a gyertyakábel közti kontaktus hiánya okozott
némi fejtörést, mert amikor először összeraktuk, nem adott szikrát. Persze
egyből valami komplikált problémára gondoltunk, és a gyújtáskapcsoló, illetve
az oda tartó vezetékek környékén kezdtük a keresni a hibát. Mondanom sem kell,
hogy eredménytelenül. A probléma pont a túlvégen, a gyújtótekercs és a
gyertyakábel toldásánál volt. Jól nézzétek meg milyen gyertyakábelt vesztek, mert
amilyet először sikerült, abban olyan kevés volt a bél, és olyan sok a teflon
szerű szigetelőanyag, hogy egyszerűen lehetetlen volt, úgy összedugni a kettőt,
hogy érintkezzenek. Végül egy autósboltban kaptunk megfelelőt.
A vezetékelés folyamán fény derült arra is, hogy nem a
gyári, a klub weblapján is megtalálható kapcsolási rajz alapján kötötték be a
dolgokat (apróbb módosításokat, azért mi is eszközöltünk, például állandó
világítás, feledékenységemből kifolyólag). Így hiába vártam, hogy a
gyújtás ráadásával működni kezdene az üresvisszajelző, az indexek, a duda és
megfelelő pozícióban a parkfény, mert a vezeték, amire rákötöttük az
akkumulátort, nem ért el a gyújtáskapcsolóig, hanem valahol a tank alatt egy
csomó szigetelőszalagban végződött.
Mivel a vezetékelés igényelte a
lámpaburkolat, a tank, és a kormány eltávolítását, így utóbbit is újra
cseréltük az eddigi görbe helyett. Sikerült vásárolnom Star-hoz való
indexeket, relét, és indexkapcsolót, így ezek installálásával, teljessé vált
seregélyem elektromos rendszere.
Végső simításként, mivel nem kaptam sehol megfelelő méretű
fekete gumicsíkot a tank, és a lámpaburkolat közé, így az eddigi szürkét
lefújtuk feketére, és kapott új gyújtáskapcsoló fedelet, galvanizált
hengerfej-lefogató anyákat, és bár szabályellenes, de hogy teljes legyen a kép,
felhajtható hátsó lábtartókat is.
A motor eredeti állapotában sajnos már nem képes
lépést tartani a forgalom ritmusával (még a vidéki utakon sem), így a henger át
lett alakítva négy felömlősre (köszönet Kondrák Péternek), és a
szétvagdosott légszűrőház problémáját megoldandó, kapott egy sportlégszűrőt is. Teljesítménye így már megfelelő („Mi az hogy, nagyon is!” :-D), de
mivel a bejáratás még tart, így erre vonatkozó, számszerű adatokkal még nem
rendelkezem.
Most már tényleg olyan,
mint amilyennek mindig is lennie kellett volna…