shamen - 2006-03-03 22:26:55
Üdv Mindenkinek!
Az egész ( KRESZ ) oktatási és vizsgáztatási rendszert meg kellene reformálni. Aki még vizsga előtt van, az biztos nem ért velem egyet, aki viszont több éve közlekedik és folyamatosan mazsolákba botlik, az igen.
Az oktatási és vizsgáztatási rendszert szigorítani kellene. Például azzal, hogy megszűnne a tesztlap és helyette esszé jellegűen kellene kidolgozni a feladatokat. Így el lehetne kerülni a tippelés útján jogsihoz jutás lehetőségét. Persze ez esetben az értékelés lenne bonyolultabb. Igaz, hogy a tesztlapon apró kis változtatásokkal kívánják a vizsgázót megzavarni, de az is félmegoldás. Annak idején én közlekedési szakközépiskolába jártam. A KRESZ könyv volt az egyik bibliánk. A fehér lapos dolgozatok mellett rengeteg teszt lapot is kitöltöttünk. Gyakorlatilag az akkor létező összeset. Így fordulhatott elő, hogy a vizsgára kiadott lapot is kívülről tudtuk.
Persze ez csak álom részemről. Hiszen szigorítás helyett inkább könnyítenek. Gondolom hallottatok a tervezetről, hogy nem kellene 8 általános a jogsihoz. Na, ezzel ugyan kiknek próbáltak jópofizni ?
Az, hogy bevezették az „A” kategóriánál a korlátozásokat, az egy viszonylag jó dolog. Így lehet elkerülni az 500-as gépre felülő 17 éves sráccal való találkozást. Kisebb géppel megtanul motorozni, és aztán mehet a nagyra. Édesapám mesélte, aki a 60-es évek elején vizsgázott motorra, hogy akkoriban a gyakorlati vizsga úgy nézett ki, hogy kerülni kellett egyet a motorral a Tsz udvarán. Előtte azonban talpra kellett állítani a gépet, amely le volt fektetve. Aki nem bírt vele, annak megköszönték a közreműködést és kérték, hogy gyúrjon még egy kicsit.
Nem azt mondom, hogy az a módszer jobb volt, de a második fordulata az tetszik. Viszont ilyen alapon senkinek nem lehetne mondjuk Honda Gold Wing. Azzal még Fekete Laci is megszenvedne egy kicsit.
A kivonatolt tesztlap nem biztos, hogy szerencsés megoldás lenne. Nem árt, ha a régi ismereteit is feleleveníti az ember a speciális motoros kérdések mellett. Az, hogy valaki vezetői engedéllyel rendelkezik az csak akkor előny, ha rendszeresen frissítette az ismereteit. Az már manapság kevés, ha valaki a tizenéve tanultakra támaszkodik, mert azóta többször is módosultak a szabályok.
Ha valaki szeret motorozni annak megéri pénzt és időt szakítani arra, hogy levizsgázzon. Nekem is van kollégám, akinek nincs motorjogsija, de van egy 900-as gépe. Akkor lesz neki kaka, ha belebotlik egy balesetbe. Még akkor is, ha vétlen. Ugyanúgy eljárnak vele szemben engedély nélküli vezetésért, mint egy átlag polgárral.
Üdv! Shamen
|