shamen - 2005-11-17 15:33:41
A következő az utánképzés. Amennyiben a járművezetéstől eltiltás időtartama meghaladja a 6 hónapot, akkor szokták elrendelni az utánképzést. Az egészről 139/1991. (X. 29.) Korm. rendelet rendelkezik. A résztvevőket 7 különböző programba osztják be.
Az utánképzésre kötelezett az utánképzésre a kötelezés okát tartalmazó hatósági értesítéssel ( Ez lehet szabálysértési határozat, vagy bírósági végzés. ) a területi közlekedési felügyeletnél jelentkezhet, ahol az utánképzés programjának egyéniesített meghatározása céljából feltáró foglalkozáson vesz részt. A feltáró foglalkozás eredményétől függően a területi közlekedési felügyelet az utánképzésre kötelezett számára azt a programot jelöli ki, amely a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legmegfelelőbb.
Az utánképzést a jelentkezéstől számított 60 napon belül be kell fejezni.
Ha az utánképzésben a kötelezett közlekedési képzettségének hiányosságát kellett megszüntetni az utánképzés a programnak megfelelően elméleti vagy gyakorlati vizsgával zárul.
Az utánképzés teljesítéséről és a vizsga sikeres letételéről a területi közlekedési felügyelet igazolást vagy a külön jogszabályban meghatározott bizonyítványt ad ki. Ezzel lehet menni a jogsiért az okmányirodába az eltiltás letelte után.
Az utánképzést érdemes megcsinálni még az eltiltás hatálya alatt, hogy utána rögtön lehessen menni a papírért.
Most tételesen a programok.
I. program
A közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás
A foglalkozások során a résztvevők utánképzésre való kötelezésének alapjául szolgáló cselekmények, valamint a vezetési próbán elkövetett, az adott csoportra nézve tipikus hibák közlekedésszakmai (jogi, vezetéselméleti, közlekedéserkölcsi, járműműszaki stb.) elemzésével, a szükséges kapcsolódó ismeretek közlésével kell a képzettségi hiányosságokat csökkenteni, s a pedagógiai (andragógia) módszereivel kell a helyes közlekedési magatartásra nevelni, a kívánatos közlekedési beállítódásokat kialakítani.
II. program
A közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak megszüntetését célzó járművezetési gyakorlati foglalkozás
A felderített és a gyakorlatok közben felmerülő - a járművezetési készségek, jártasságok és képzettség terén mutatkozó - hiányosságokat meg kell szüntetni. A rossz beállítódásokat, szokásokat le kell építeni. A helyes magatartás kialakítása a pedagógia (andragógia) módszereivel történik.
III. program
A közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás
Pedagógiai, csoportdinamikai módszerek alkalmazásával lefolytatott problémaelemzések, helyzetgyakorlatok (kommunikációs, önismereti, helyzetfelmérési, anticipációs, decentrálási, konszenzus stb.) segítségével a csoport tagjainál előforduló hibás magatartások feltárása, korrekciója, attitűd-befolyásolás.
IV. program
Magatartásformálás
Dinamikus orientált csoportterápia (értelmezés, szembesítés, tanácsadás, lelkesítés), illetőleg szupportív (támogató) csoportterápia [redaptáció, szorongás oldása (konfrontáció-átélés), az életképesebb magatartás begyakorlása].
V. program
Az „enyhén ittas vezetők” foglalkozása
Jogi és egészségügyi ismeretközlés, valamint csoportos témacentrikus beszélgetés, pszichológiai-behavior (viselkedés) terápiás elemek.
VI. program
A „közepesen ittas vezetők” foglalkozása
Ismeretátadás, egyéni motivációk feltárása, ezek csoportdinamikai felhasználása, tréningmódszerek, korrektív-behavior (viselkedés) terápia az ivás és vezetés területeinek szétválasztására. Célja a hamis tétel megváltoztatása, önismeret növelés, önkontroll módszerekkel (negáció-tagadás, averzió - elkerülés).
VII. program
A „súlyosan ittas, vagy visszatérő ittas vezetők” foglalkozása
A hibás magatartást motiváló személyiségtulajdonságok feltárása és konfrontáltatása a csoportdinamika felhasználásával, a változtatás lehetőségének felvázolása. Exploratív (feltáró) dinamikusan orientált terápia (a fókusz definiálása 1. a késztetés szintjén, 2. az elhárítási mechanizmusok szintjén); analitikusan orientált csoportterápia (a személyiség struktúrájának befolyásolása).
A képzés ára, ami egy kissé húzós. Az utánképzés díjai és a díjfizetés módja
1. Az utánképzési foglalkozások - beleértve a feltáró programot és az esetleges vizsgát is - egy órájának díja a) elméleti jellegű (I., III-VII.) program esetében - a külön jogszabályban meghatározott - közúti járművezetői pótvizsgadíj ötszöröse;
b) gyakorlati (II.) program esetében a megfelelő járműkategóriára vonatkozó - külön jogszabályban meghatározott -tanóránkénti költségtérítés ötszöröse.
|