1. nap:

indulás Szegedről 4: 00 kor

Úti cél: Csókakő – Csesznek – Zirc – Bakonybél – Pápa – Döbrönte – Somló – Devecser – szállás

2. nap:

Sümeg – Rezi – Szigetvár – szállás

3. nap:

Abaliget – Magyarhertelend

4. nap:

Siklós – Villány – Szeged
Táv: kb. 900 km.



Jó volt felkelni. Szeretem az éjszakát. Teljesen feltöltődök attól, ahogy éled, változik körülöttem az élet. Elhagyva a csendes hajnali Szegedet, kicsi a forgalom; motorozáshoz kellemesnek tűnik a nap. Kiskunhalasnak megyek, majd Solt felé. Dunaföldvár az útirányzék. Tovább haladva Sárosd, Székesfehérvár, végül az első állomás: Csókakő vára!

Székesfehérvár után jobb oldalon felém villan a vár, nagy magasságból, messzi távolból. Igazán impozáns látvány! Az ember könnyen azt hiheti, már közel van, de még sehol a Csókakői leágazás.

Emelkedő vezet a falun át a várrom alatti pihenőhelyig, de még élvezhető. A parkolóban hagyom a motort, innen gyalog vágok neki a hegytetőnek!

Hát nem bőrnadrágban kellett volna elindulni, az már biztos. Mikor beérek az erdőbe, iszonyatosan szakad rólam a víz. A mai hőmérséklet 25fok, nagy páratartalommal, így kemény meló volt ez a táv.

A vár bejárata hirtelen tárul elém a fák mögül. Lassan elindulok befelé, ekkor döbbenek rá: az emelvény nem túl stabil, régi, kissé korhadt deszkázat, de még tart. Sajnos a sok esőtől még igen síkos is, de ha már eddig eljöttem…. Fölfelé, gyáva nyúl!

Egyszer csúsztam meg felfelé, a két lépcsőfok közé térdig, de nem érdekel.

„Illéri, Illéri…” (Előre, Előre!) – hallom magamban a régi törökök ösztönzését.

Felérve: megérte! A táj, a várrom csúcsa, ezt nem lehet szavakba önteni; látni kell!

A vár bevétele után a rom aljában kialakított pihenőhelyen átöltözök (hisz igencsak melegem lett a bőrnadrágban). Elhagyva a kies várat, Csesznekre megyek, egy újabb várrom felfedezésére. A brutálisan kemény felvezető út (a Vár utcából) és a felhőszakadás együttesen elmossa a kedvemet a vár megnézésétől. Így csak megkerülöm, és távlati képeket készítek róla.

Ez után következik a Zirci Természettudományi Múzeum. Számomra kissé csalódás; se akvárium, se mamut… A kitömött állatok, az ásványok pedig nem pótolják számomra az újdonságot, a nagy látnivalót. Maga a város kellemes hangulatú, tetszetős.

Bakonybéli úton látom a patak őrült nagy pusztítását, még jó hogy halasztottam az utat. Majd Pápán át, Döbrönte következett. Újabb régi vár…

Pápán találkozok Gergővel, aki elkísér a továbbiakban. Sőt, kalauzommá avanzsál.
      
A Döbröntei romnál csak kisebb domb állja utunkat. Azonban fentről letekintve rájövök, tévedtem: nem kis domb ez! A kaput védő ágyúrodella maradványa igazán ma is lenyűgöző. A rom hátsó részéből pedig a táj igyekszik elbűvölni.
 
Várral való ismerkedésem alatt, Gergő a hegygerincen gombászkodott egy kicsit.

 

 

 

Gergő majdnem felvisz a hegycsúcsig, a kis mz ezt már nehezen bírja. :( Egy lezárt sorompó végül is megálljt parancsol, innen gyalog megyünk tovább.

Ezzel csak egy gond akadt: rengeteg a szúnyog, így folyamatos légitámadást kapunk. A várhoz közel, találok egy leírást a vár múltjáról, korabeli metszettel, hogyan is nézett ki fénykorában.

A rom nagy, de ma már szinte kivehetetlen, hogy mi, hol, hová tartozik. Egyedül a konyhakürtő a jól felismerhető.

A kilátásról szándékosan csak annyit, bőven megéri a szúnyogokkal való viaskodást. :)

Hat órára érkezünk Devecserre, ahol Gergőnél töltöm az éjszakát. Beszélgetünk, kissé megismerjük egymást. A sok programtól kellemes fáradtsággal alszom el.

Megint korán kelek, de frissen; várnak az új helyek, élmények. Érdekel a Sümegi vár, a Rezi vár a híres kilátásával, Sztupa, és a messzi Szigetvár. Sümeg hirtelen tárul elém és fantasztikus látvánnyal fogad. A várral egész egyszerűen nem tudok betelni!

A vár körül kellemes éttermek, szállodák, múzeumok vannak, a vártoronyban kiállítást találtam a korabeli fegyverzetből.

 

A vár alatt lovagok gyakorolnak a következő viadalra, korhűen kialakított helyen. Nagyon klassz, látványos! Minden részletébe teljesen belefeledkezem. Bő 2 órát csak a várral felfedezésével töltök.

Majd elindulok Zalaszántóra. Lefordulok egy igen rossz, betonútra emlékeztető, tankcsapdás útra, ami az erdőbe érve földútra vált. A nagy emelkedőnél megállok. A táblát olvasva arra a következtetésre jutok, hogy csak egy kis séta és előttem a BÉKE- SZTUPA! Nos, a séta nagyobbra sikerül, mint gondoltam, de hazánk egyik legszebb erdőjében sétálok mindeközben. Felérve változik a hangulatom. A látvány egyszer megéri, de számomra nem volt olyan nagy, elementális élmény!

A BÉKE SZTUPA

A Sztupából a Buddha kelet felé néz, Balaton irányába.

 

Megszentelt terület, de gagyi árus fabódéja is ott áll, ami igazán hangulatromboló.
A Rezi vár megkeresése sem mindennapi. Mikor már azt hiszed, közel vagy, akkor kezdődik az igazi földesutas-megpróbáltatás. Sokszor úgy érezem, már-már visszafordulok, mikor mindig megjelenik egy tábla biztatásul: „Rom 2 km.” Aztán még 600m, no, gázt neki! Megyek jó 400m-t, mikor egy tisztásra érve a következő felirattal találkozok: „Gépjárművel tovább menni tilos! Természetvédelmi terület! Vár (még mindig!) 600m!”

Messziről ide látszik a Sztupa!

Szép; továbbra is áltatnak ezek a táblák. Már semminek sem hiszek... De nincs mit tenni: irány tovább gyalog! Úgy érzem, nem is létezik a rom, csak ez az út van, ami belevész az erdőbe… Lassan, nagyon lassan felérek egy meredek hegygerincre…

Na, végre látok valami igen szépet, egy jó pihenőhelyet, s mögötte ott fehérlik a rom!


A Rezi rom és a kilátás
 
Ide eljutni nem semmi. Egy túlélés az út! Nem sok élveznivaló van benne.

A pihenőhely szépsége, a rom és a fenséges táj némileg csökkenti a felháborodottságomat. Pompás lenne itt táborozni, vadkempingezni. (Ezen régóta gondolkozom; ha a világvégén akarok pihenni…)

De az út, akár Krisztus szenvedése, olyan hosszú. Bár, ha ezt előre tudom, akkor is feljövök. Nagyon szép, jó táborozó hely van itt, főleg, aki kedveli a csöndet, a természetet. Egy kisebb vadkempinges vagy motoros csapatnak még megpihenni, megszállni is kiváló.

Majd tovább indulok Szigetvárra, de már rendesen délutánba hajlik az idő, így Szigetváron kell majd megszállnom. Nem így terveztem. Somogy megye számomra további nehézségekkel szolgál. Útjavítások, terelések miatt további időt vesztegetek a Dombságra. Már nem hiszem, hogy estére egyáltalán Szigetvárra érek. De végül 18 órára már Szigetvár utcáin haladok. Szállás?

 

Érdeklődök, majd könnyen megtalálom a Kempinget.

Jól felszerelt, gyönyörű. De nem látok itt embereket; zárva lenne? Szerencsére nyitva, csak a vendégfogadó csinos hölgy van itt.

Megkérdezem, mennyi lenne a szállás? Fáradtan a sátrazást mondogatom, mikor kiderül 2500 forintért szobát is kapok, saját fürdővel! Megnézem, hű (!), kétágyas, jól felszerelt és nem is lepukkant! Simán kikérem. A sikeres szállásfoglalás után borozgatok egy kicsit, amikor leesik: egyedül vagyok az egész kempingben. Hamar elalszok.

 

Reggel szétnézek Szigetváron; nagyon tetszik, szép KISVÁROS, hehe. Az emberek figyelmesek, kedvesek, mintha nem is Magyarországon lennék….
  
A vár maga hatalmas, de nem sokatmondó. Belül ligetes, erdős, így jellegzetes hangulata van. Az egyik bástyában megtalálom Zrínyi Miklós emlékművét és az akkori várrom falmaradványát. Hát van különbség! A vár közepén lévő kastélyszerű épületben kiállítás látható az akkori metszetekből, fegyverekről, kapukovácsolásról, öltözetekről. Ezt érdemes megnézni. Talán a Szegedi várhoz hasonlítanám, az ottani maradványokra. Innen Abaliget felé veszem az irányt.
 
A barlang előtti tórendszer szépségével, a rengeteg pontyával még mindig lenyűgöz gyerekkorom óta. A denevér múzeum nem hat meg, de az igen rosszul esik, hogy a barlangban tilos fényképet készíteni (a denevérek miatt). A barlang kissé szűk bejáratát nézegetve kapok egy sms-t: Következő szolgálatba lépésem ideje… Brrr! Kikapcsolódok! Szabadság! I’m free. I don’t care.

A barlang újra és újra fantasztikus! Egyszerűen imádok minden barlangot! Nem lehet velük soha betelni.

Orfűre, majd Magyarhertelendre igen kemény hegyi út vezet, amin csak egyesben megy felfelé a kis mz!

Az orfűi tavak is szépek, de mivel régóta ismerem a települést, inkább valami újdonságot keresek: a Magyarhertelendi gyógyfürdőt.


Magyarhertelenden sok a forrás, csermely fut az út mentén a faluban is. Megtalálva a fürdőt elcsodálkozok, hogy még nem leptek el a „drága, jól fizető turisták”.

Ezt mindenkinek ajánlom, a víz fantasztikus, profin kiépített, olcsó, kies kisfürdő. Nagyon pompás termálvízzel!

Ide még biztos visszatérek.

Sajnos, 16 óra után észlelem, hogy igen komoly vihar készül, és még se szállás, se sátor nincs. Nosza, összekapom magam, s egy utcával lejjebb csorgok. Forrás Kemping! Ok! A szállás 2100Ft/fő sátorral, jól felszerelt, csöndes kemping.

Rajtam kívül csak néhány idős német volt, persze nem sátorral. A vihar igen keményen próbára teszi a sátor vízállóságát, hajnali 2-ig borzalmasan szakad. A jégeső szerencsére elkerül.


Reggel 6-kor ébredek a falu templomának harangszójára. Hála annak, aki ilyen korán kezdi az imát! Egyből én is imába foglalnám a nevét! A sátort reggel 10-ig szárítom a napon, mert nem lehet vizesen elcsomagolni. Ekkor kapom életem első kellemes csalódását a németekkel kapcsolatban.

Az egyikük odajön hozzám, érdeklődni a sátram állapota felől és a viharról kezdünk el beszélgetni. Sőt székkel és teával kínál, míg várom a sátram száradását. A tea után pedig megkérdezik kérek-e kávét?
Már így is zavarban vagyok, hiszen még azt se szoktam meg, hogy egyáltalán észrevesznek, visszaköszönni se szoktak. Micsoda fordulat! Ők tényleg igazán szimpatikusak, beszédesek, érdeklődőek. Kedvességüket viszonozni nem is tudom semmivel. Pedig, a lelkiismeretemnek jól esett volna. No, még a végén itt marasztalnak. Szóval, útra fel!
A mai terv: a nádorok vára az utolsó vár, amit ezen a túrán megnézek, rövid megálló Villánynál még, majd lassan Szeged felé tekintek.
 
Siklóson derül ki, hogy a várba nem tudok bemenni, mert még bő egy évig felújítás alatt áll. A vár alatt találok két ágyút, bormúzeumot, ezeket megnézve készítek egy-két képet a várról is, majd csalódottan megyek tovább.

Villány számomra teljesen Hajóst idézi, annyi különbséggel, hogy Villány nyitottabb, több ember van az utcákon is. Itt nem sokat időzve haladok tovább, mert már igen fáradt és kissé kedvtelen is vagyok.

Hazafelé semmi érdekessel nem találkozok. Bajánál épp elhatározom, hogy megállok pihenni, a motor is egyhuzamban ment ideáig, mikor egyszerre döntünk úgy, hogy pont „itt” megállunk. Elmegy minden elektromosság. Persze, alig élek, és a cél előtt 100km-nél adod fel?

Elkezdem átnézi és hoppá! Csak az egyik biztosíték adta meg magát. Kicserélem, aztán minden jó ismét. Gondolkodok a tankoláson, mivel Szigetvár után tankoltam utoljára. A tankba tekintve, meglepődök; oh, majd az Ásotthalmi Shell kútnál! Itt 10,5 liter benzin megy bele, elcsodálkozom. Szentlőrincnél tankoltam, így e szakasz átlag fogyasztása 2,7 l. Ez már tényleg durva!

Végül szépen haza csorogtam Szegedre.
Már majdnem elfelejtettem az itthoni közlekedési morált: csak akkor van elsőbbséget, ha megadják… Persze, az autósok. Naná, és még ő van felháborodva! Hazaérek, és még itt ütnek el. No, vagy a jobb kéz szabályt nem ismeri, vagy inkább (ez a valószínűbb) engem nem tekint közlekedő félnek. Ennyit erről. Errefelé ez sajnos gyakori.



A túra kemény volt, sok állomással, kevés pihenővel.

Az összegzés 910 km, 3,3l átlagfogyasztással. Bakony, Mecsek emelkedőit is beleértve. : jó 60 km/h átlaggal. De a kb. 200kg terhelés miatt jó lett volna plusz erő az Abaliget-Magyarhertelendi szakaszon.

Költség a benzinen kívül 16eFt, ez belépőkből, szállásdíjból, élelmezési költségből áll.

Örülök, hogy másokkal is megoszthatom élményeimet. Talán ez ösztönzőleg hat a legtöbb kismotorosra. Az MZ TS 125-sel való motorozást soha nem bántam meg, még mindig jól viseli az ilyen túrákat. A kis büszkeségem ismét bizonyította számomra megbízhatóságát, helytállását, jogosságát a túramotorok között. Jövőre úti cél lehet külföld is, pl. Horvátországba lebaktatok vele…

Örülök, hogy Gergőt megismertem, és köszönöm a szállást. Remélem, lesz alkalmam viszonozni.

Külön köszönet Kupinak, Meikinek, hogy tanácsukra megírtam e beszámolót.

Kapcsolódó galériához kattints ide.