Elkapott a gépszíj… a Veterán Autó És Motor magazin szeptemberi számának „olvasóink restaurálták” rovatán még szinte meg sem száradt a nyomdafesték (’69 Simson SR4-2/1Star), de már ott áll a műhelyben ő is, egy szebb, jobb jövőre várva, hogy újra kék füstbe boríthassa szülőhazája útjait.

Éreztem, hogy eljött a váltás ideje, „kinőttem” a kis seregélyt, és elkezdtem komolyabban gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő lépcsőfok. Nekem a „csúcs” egy Pannónia, de jobbnak láttam, ha ezt megelőzi valami köztes, nyolcadliteres állapot. Bár eleinte az NDK-s kortárssal már megszerzett tapasztalatok miatt a 125-ös Trophy tűnt a befutónak, de győzött a magyar motorok iránti rajongásom.

Annak ellenére, hogy ezzel érdemleges teljesítménynövekedés „nem” történt (5,5-6Le, 60km/h-s utazó, végsebesség túlerőltetés nélkül 85km/h), mégis egy magasabb lépcsőfokként tekintek a Danuviára a Simson után. Ugyan nem Pannónia, és nem is megy úgy, mint egy 125-ös Trophy, de legalább már van rendszáma… (Afféle magyar narancs: „Kicsi, savanyú, de a miénk.”)

Egy kis történelem:

A Danuvia a csepeli motorkerékpár-gyártás mostohafia. Az „anyavállalat” 1955-ben átadta a 125-ös motorok gyártását a zuglói Danuvia Szerszám és Készülék Gyárnak. A Csepel 125T és D-Csepelek utódaként 1957-ben megkezdték a DV125-ös sorozatgyártását. Elődeihez hasonlóan neki is „a dolgozó nép motorja” szerepet szánták. Hivatali járműként is használták postások, „középvezetői” beosztású TSZ munkások, de vidéken még a rend éber őrei is Danuviákkal járőröztek.

Voltak tervek a típus exportálására is, de a minőségi problémák miatt a DV125-ös inkább megmaradt afféle „belpiacos” modellnek. Mintegy 150-160 ezer motor hagyta el a zuglói gyárat, míg végül felsőbb utasításra 1966-ban felszámolták a magyar motorkerékpár-gyártást...

A motorkerékpár soha nem volt átíratva, a forgalmi szerinti tulajdonos, még mindig az volt, aki anno megvette, de gyakorlatban én már az ötödik voltam. Akitől vettem a motort, adott egy cetlit, rajta egy névvel és telefonszámmal, hogy őt hívjam fel, mert vele kell megkötni az adásvételit, de ez az ember nem a forgalmiban szereplő tulajdonos volt (no comment…). Telefonkönyvből kiderítettem a forgalmi szerinti tulajdonos adatait, és írtam neki egy levelet elérhetőségeimmel, és 4db félig már kitöltött adásvételivel. Aggasztott az úr kora, és az, hogy jó címre küldtem-e a levelet, de egyik este felhívott, és nagyon jót beszélgettünk. Mit mondjak, nagy kő esett le a szívemről, mert féltem, hogy engem is elnyel a magyar bürokrácia posványa…

Állapotfelmérés, avagy „a megoldandó probléma”…

Már a hirdetés fényképén is szemet szúrt, a Pannónia hátsólámpa, így első dolgom egy eredeti hátsó lámpa beszerzése volt. Valamelyik előző tulajdonosa reflektor-visszajelző kék lámpát integrált a fényszóróba, melynek köszönhetően az is a cserélendő alkatrészek közé került. Az eredeti km-óra teljesen berozsdásodott, és spirál sem volt hozzá, de szerencsére mindkettőt sikerült szereznem.